Elhunyt Domokos Géza

2007. június 27., szerda, Közélet

Tegnap délután Marosvásárhelyen hetvenkilenc éves korában váratlanul elhunyt Domokos Géza író, szerkesztő, politikus, az RMDSZ alapító elnöke.

1969—1990 között a Kriterion Könyvkiadó igazgatója volt, irányítása alatt a kiadó a magyar szépirodalom és tudományosság tekintélyes műhelyévé vált. 1989 decemberében az RMDSZ egyik alapítója, az érdekvédelmi szövetség első elnöke, 1992-ig parlamenti képviselője, azután nyugdíjba vonult, hátralevő éveit szülőföldjén, Sepsiszentgyörgyön, Papolcon töltötte. Kiemelkedő szerepet játszott a szervezet országos és helyi intézményeinek kiépítésében, a román politikai pártokkal folytatott párbeszéd elindításában, az RMDSZ külföldi megismertetésében. Halálával megszakadt önéletrajzi köteteinek sorozata. Az RMDSZ saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2007-06-27: Máról holnapra - Farkas Réka:

Intő jelek

Nincs könnyű helyzetben az RMDSZ csúcsvezetősége, a népszavazási kudarc után egyre gyakrabban kell szembesülnie a helyi és megyei szervezetek elégedetlenségével, és elvétve bár, de időnként a nyílt szembenállást is meg kell tapasztalnia.
2007-06-27: Közélet - x:

Aláírásgyűjtés a Bolyai Egyetemért (Nemzeti összefogást kezdeményez a BKB)

A közösségi igény bizonyítása végett országos aláírásgyűjtést indít a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB). Tegnapi közleményükben javasolják az RMDSZ-nek, az SZNT-nek és az EMNT-nek, a romániai magyar szakmai és civil szervezeteknek, hogy közösen indítsanak aláírásgyűjtést a Bolyai Egyetem újraindításáért.