Magyarország hiába kongatta a vészharangot Brüsszelben, és ezért egyoldalú intézkedésekre kényszerült – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban tegnap sugárzott interjúban.
A miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy az Európai Unióba igyekvő menekültek áramlása áthelyeződik a Földközi-tengerről a Balkán-félszigetre, és Magyarországon keresztül halad, de erre a figyelmeztetésre nem érkezett válasz. A kormány ezért egyoldalú intézkedésekre kényszerült, amelyek feltűnést keltenek, és a döntéshozókat remélhetőleg gyorsabb reakcióra ösztönzik, hiszen uniós és nemzeti szinten sincsenek válaszok a problémára. Magyarország azzal a kihívással szembesül, hogy emberek százezres nagyságrendben akarják átlépni illegálisan a határát, és az országnak nincs lehetősége arra, hogy eldöntse, kit és hogyan tud befogadni. Ebben a helyzetben kényszerből egy hangsúlyozottan átmeneti határzárat kellett felépíteni, hogy „legalább lássuk, kik jönnek, mit akarnak, és feltartóztathassuk ezt az illegális áradatot” – mondta Balog Zoltán. Szerinte civilizációs kihívás, hogy most a migráció révén gyakorlatilag egy népvándorlás indul, „amivel szembe kell nézni, és fel kell tenni a kérdést, hogy akarja-e ezt Európa, és ha igen, akkor milyen módon, és milyen következményekkel jár mindez az együttélésünkre nézve Magyarországon és Európában” – mondta az emberi erőforrások minisztere.
Könnygáz a röszkei hangárnál
Dulakodás alakult ki a röszkei táboron belül tegnap délelőtt, a rendőrség könnygázt is bevetett a rend helyreállítása érdekében. Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az elégedetlenség a regisztrációs eljárás lassúsága miatt alakult ki. Hozzátette: sokkal több menekült érkezik most az országba, mint korábban, a regisztrációs eljárás ettől lassult le.
Sajtóinformációk szerint körülbelül kétszázan vettek részt a rendbontásban. A rendőrség nagy erővel vonult a helyszínre, és a rend helyreállítása érdekében könnygázt is bevetett, így rövid idő alatt sikerült lecsillapítani a menekülteket, és helyreállt a rend a röszkei hangárnál, ahol a zöldhatáron elfogott menekültek 24 órán át tartózkodnak, ezalatt felveszik az adataikat és ujjlenyomatot vesznek tőlük.
Módosítanák az alaptörvényt
A Jobbik ma benyújtja alaptörvény-módosítását annak érdekében, hogy a honvédséget jogi bizonytalanság nélkül mozgósítani lehessen a határok védelmére – jelentette be Vona Gábor pártelnök tegnap. A Jobbik elnöke fontosnak nevezte, hogy Magyarország egyértelművé tegye: nem engedi át az illegális bevándorlókat, válogatás nélkül visszafordítja őket. Az ellenzéki politikus arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hívja össze a parlamenti frakcióvezetőket, szakpolitikusokat, és a pártok próbáljanak konszenzusra jutni a bevándorlást illetően. Értékelése szerint a balliberálisok kivételével mindenki számára nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzet államigazgatási, közbiztonsági, közegészségügyi katasztrófahelyzetté fajulhat. Azt is jelezte, hogy érdemi megoldási javaslat esetén a jobbikos képviselők rendelkezésre állnak a kétharmados többség biztosításához.
A jobbikos politikus azt is mondta, hogy nem szabad várni az összeurópai megoldásra, mert az csak későn születhet meg, és az eddigi tapasztalatok alapján alkalmatlan lesz a helyzet rendezésére. Hozzátette: a rendkívüli helyzet miatt Magyarországnak megvan az erkölcsi alapja arra, hogy túllépjen a nemzetközi kötelezettségeken. Magyarország – a történelemben nem először – Európa védőbástyája, ezért a Jobbik felvállalná a vitát Brüsszellel – hangoztatta a pártelnök. Szerinte le kell számolni azzal, hogy a pártok vagy a sajtó humanitárius problémának állítja be a helyzetet.
Egyre agresszívabbak
A Fidesz lehetővé tenné a honvédség bevetését határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos feladatokra – közölte Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen – utalva a délelőtti röszkei dulakodásra – úgy fogalmazott: a Magyarországra illegálisan érkező „népvándorlók” egyre agresszívabbak.
A kormánypárti politikus elmondta: szeptember 1-jére összehívták a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság együttes ülését, amelyen országgyűlési határozati javaslatot terjesztenek elő, hogy lehetővé tegyék a határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos stratégiák tekintetében a honvédség bevetését. E körülmények kidolgozására felhatalmaznák a kormányt. Hangsúlyozta: Magyarországnak nemcsak a saját, hanem az Európai Unió határait is meg kell védenie.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.