Kisgyörgy Zoltán felvétele
Nem volt könnyű elérni, hogy a községközpont, Bodok után Zalán és Oltszem lakói is vezetékes ivóvizet kapjanak. Az már a természet áldása, hogy a Zalán feletti Rókalikak nevű helyen olyan bő hozamú édesvízforrás fakad, hogy két falut is elláthat.
A munkálatokat a Tricomserv cég végzi. Látogatásunk alkalmával Zalán Bencefalva nevű részén helyezték el a fővezetéket (képünk). Előreláthatólag augusztus közepéig elkészül a zaláni fővezeték, beöntötték a gyűjtőmedence alapját, és folytatják az Oltszem felé tartó vezeték elhelyezését. Utóbbi nem lesz könnyű, mert a településen áthaladó nemzetközi utat feltörni nem engedik, így annak mindkét oldalán ki kell építeni a fővezetéket.
Jó hír a zalániak számára, hogy a nyáron aszfaltburkolat kerül a bekötőút falu felőli szakaszára is. Másképpen néznek ki a zaláni utcák. Több helyen mélyítették a vízlefolyókat, átereszeket raktak a ki- és bejáratokhoz. Járható a Zalánt Oltszemmel összekötő országút: simára gédereztették a makadámburkolatot, kétoldalt vízlefolyók védik az úttestet.
Tavaly részben felújították a zaláni I—IV. osztályos általános iskolát, a korszerűsítést a nyáron folytatják. Bevezetik a vizet, belső illemhelyeket építenek, s kicserélik a nyílászárókat. A központi fűtés beszerelésére a tanügyminisztérium 500 millió régi lejt utalt ki, a többi munkálatot mintegy 300—350 millió régi lej értékben az önkormányzat saját pénzlapjaiból végezteti el. A munkát megkezdték, iskolakezdésre modern épület várja majd a nebulókat.
A kultúrotthonokat felújítják vagy újat építenek. Erre a művelődésügyi minisztérium programja biztosít pénzt. Zalánban már a topográfiai felméréseket végezték e célra, teljesen feljavítják és korszerűsítik a jelenlegi kultúrotthont, a polgármester pedig kijelentette, hogy az épület előtti teret rendezteti, zöldövezetet, parkot alakítanak ki. Az említett programban szerepel Oltszemen új kultúrotthon építése. Sajnos, itt a református presbitériummal még nem jutottak egyezségre, ugyanis a jelenlegi kultúrház és az alatta lévő terület egyházi tulajdon, de az épület állagát nagyon megviselte az idő. Újat lehetne építeni, a területet azonban községi tulajdonba kellene venni. Az ügy sürgős, mert a teljes dokumentációt vagy legalább az előtanulmányokat július 4-ig le kell adni.