Szövetség a Székelyföldért EgyesületHarmadszor is ­megalapították

2007. június 27., szerda, Közélet

Harmadszor alapították újra a Szövetség a Székelyföldért Egyesületet. Hétfőn négy Hargita és négy Kovászna megyei önkormányzat írta alá az alapító dokumentumot, ezek azok a települések, amelyek határozatai első perctől rendben voltak, és a prefektúrák nem találtak kifogásolnivalót — mondta Demeter János megyeitanács-elnök.

Az egyesület újraalapítására azért volt szükség, mert a korábbiakban nem voltak tökéletesek a helyi tanácsok által elfogadott határozatok, és a prefektúrák megtámadták azokat. Első alkalommal tavaly decemberben 96 önkormányzat csatlakozott az egyesülethez, a Maros megyeiek már akkor kimaradtak a sorból, és utóbb több háromszéki, illetve Hargita megyei település papírjai ellen merült fel kifogás.

Másodszor is megalakították a szövetséget 52 önkormányzat társulásával, s elindították a bírósági bejegyeztetést. Többszöri halasztás után június 13-án az egyesület megbízott jogászai visszavonták az iratcsomót, mert kiderült, két önkormányzat — prefektúrai nyomásra hivatkozva — visszalépett. Ezért volt szükség a harmadik alapítóülésre is, Há­romszékről a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, bodoki és nagybaconi, Hargita megyéből pedig a gyergyóremetei, csíkdánfalvi, szentegyházai és székelykeresztúri önkormányzat vezetői írták alá az alapító okiratot.

A Szövetség a Székelyföldért Egyesület bejegyzéséhez szükséges iratcsomót a tervek szerint legkésőbb ma iktatják a sepsiszentgyörgyi bíróságon. A vakáció állítólag nem befolyásolja az ilyen jellegű ügyek tárgyalását, így remélik, még a nyáron hivatalossá válhat az egyesület, és ezt követően csatlakozhat a létrejött szövetséghez a majdnem kétszáz székelyföldi önkormányzat is.

Az alapítók optimizmusa azonban korainak tűnik, mert eddigi hivatalos nyilatkozataikból az derült ki, nem annyira formai, sokkal inkább politikai oka volt az akadályoztatásnak. Több ízben tiltakoztak az egyesület ellen a székelyföldi románok, és számos alkalommal elhangzott: a prefektusokat Bukarestből kényszerítették a helyi határozatok megtámadására. Másik oldalról azonban a fejetlenséget, a szervezetlenséget rótták fel, kiderült, az egységesen kidolgozott határozattervezet mintapéldánya sem volt tökéletes, utóbb pedig itt is, ott is módosítottak rajta. A polgármesterek a megye vezetőit okolják, a tanácselnök és a prefektus egymásra mutogat, illetve az önkormányzatokat teszi felelőssé, tény azonban, hogy az a Szövetség a Szé­kelyföldért Egyesület, melynek célja az önkormányzatok együttműködésének összekovácsolása, egy önálló régió megerősítése lett volna, éppen az együtt dolgozás lehetetlensége miatt bukta el megalapításának első két lépését.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 739
szavazógép
2007-06-27: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Ivóvíz Zalánnak és Oltszemnek

Kisgyörgy Zoltán felvétele
Nem volt könnyű elérni, hogy a községközpont, Bodok után Zalán és Oltszem lakói is vezetékes ivóvizet kapjanak. Az már a természet áldása, hogy a Zalán feletti Rókalikak nevű helyen olyan bő hozamú édesvízforrás fakad, hogy két falut is elláthat.
2007-06-27: Közélet - B. Kovács András:

Strasbourgban megtört a jég

Érkeznek a hírek, hogy a román állam sorozatban veszíti el pereit Strasbourgban az Emberjogi Bíróságon. Szakemberek szerint ez csak a kezdet, az igazi próbatétel még hátravan, a hazai kusza jogrendszernek és igazságszolgáltatási gyakorlatnak mindenképp legkeményebb vizsgája lesz a szembesülés az európai gyakorlattal. Amit az átmenet zűrzavarában a zavarosban halászók megkaparintottak, most jókora keserűség árán ugyan, de visszaszerezheti az, akit tulajdonképpen illet. Ingatlanügyekben történt a legtöbb jogsértés a hazai igazságszolgáltatásban.