Nem szabad magára hagyni Magyarországot, hanem Görögország és Olaszország mellett ott is létre kell hozni a menedékkérőket regisztráló uniós üzemeltetésű központokat – mondta Stephan Mayer, a német Bundestag konzervatív (CDU/CSU) frakciójának belügyi kérdésekért felelős vezető szakpolitikusa tegnap.
A bajor CSU politikusa szerint az említett három országban, vagyis az „európai periférián” létesítendő központokban – az úgynevezett hot spotokban – kell lefolytatni a menekültügyi eljárást. Stephan Mayer hangsúlyozta: a német kormány jelezte, hogy nyitott és támogató hozzáállással viszonyul Magyarországhoz, és készen áll akár uniós pénzek megmozgatásával is a segítségére sietni. Hozzátette, hogy elutasítja Magyarország politikájának nagyon egyoldalú ócsárolását Németországban, és megérti, hogy a magyar kormány kerítéssel is védekezik a Keletről indult óriási bevándorlás ellen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.