A jelen levő román tanácstagok – a kétfős SZDP-csoport – ellenszavazatával fogadta el a megyeháza előtti tér övezeti városrendezési tervét a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülésén, amely azért volt rendkívüli, mert az augusztus végi soros ülés elmaradt. Vita nem volt, csak egyetlen kérdés hangzott el Rodica Pîrvan részéről, de az igen komoran: most a sárkánydombról szavaznak-e, vagy az máskor lesz? A válasz: nem, most egyszerűen a park zöldövezetének kiterjesztéséről dönt a testület, részleteket a terv nem tartalmaz. A sárkánydombról később, más alkalommal kell határozni.
A tervezetet Sztakics Éva alpolgármester terjesztette elő. Elmagyarázta: az integrált városfejlesztési terv 2009-ben készült el, a pályázatot a gyulafehérvári régióközpontban nyújtották be. A sepsiszentgyörgyiek hat elképzeléséből ötöt elfogadtak, a Bazár előtti mélygarázs azonban megvalósíthatatlannak bizonyult, ezért lemondtak róla, és újragondolták a lehetőségeket.
Ennek eredménye az Erzsébet park bővítése a prefektúra és a megyeháza előtti parkoló bezöldítésével. Erre a tanács az előzetes beleegyezését megadta, a polgármesteri hivatal pedig minden hatósági engedélyt megkapott. A nyilvános tervezethez egyetlen hozzászólás érkezett Ivan Nicolae helyi lakostól, akit a szakbizottság és a tanács ülésére is meghívtak, utóbbira azonban nem jött el. Azt már Czegő Zoltán tette hozzá, hogy a bizottság előtt Nicolae nem emelt kifogást, csak a parkolóhelyek megszűnése miatti aggodalmát fejezte ki, de elmagyarázták neki, hogy hol lesznek új beállók.
Rodica Pîrvan nyomatékos kérdésére Sztakics Éva hangsúlyozta: az övezeti városrendezési terv egyszerűen azt szabályozza, hogy a kérdéses területen sem mélygarázs, sem kövezett tér nem lesz, hanem csak zöldövezet. Hogy ez milyen formát ölt, az más kérdés, most nem szerepel a napirenden. A magyarázat nem győzte meg az SZDP-s tanácstagokat, minden további szó nélkül a határozat ellen szavaztak. Az ülés után Sztakics Éva azt nyilatkozta a sajtónak: a zöldövezetté való nyilvánítás elengedhetetlenül szükséges lépés volt a terület rendezéséhez, most következik a tervszinten szintén jóváhagyott sárkánydomb külön engedélyeztetési eljárása, a városvezetés ugyanis a román fórumok tiltakozása ellenére sem kíván lemondani az érdekes új térelemről. Szomszédságában egyébként nagy erőkkel zajlik az új sepsiszentgyörgyi főtér kialakítása, szerda délután a Szent György-szobrot is átköltöztették új helyére, a leendő tér egyik sarkára.