Ideje csomagolni

2015. szeptember 4., péntek, Nyílttér

Kevesek előtt titok, hogy a buzgómócsing jellem és a kényes megbízatás kettőse esetenként abszurd végeredményhez vezet. Mindez hatványozottan igaz azok esetében, akiknek az átlagnál valamivel kevesebb tudás jutott, viszont ennek éppen az ellenkezőjéről vannak meggyőződve, illetve egy szerényebb bársonyszék adta hatalmat messze felülértékelnek. Az elmúlt hónapokban nyújtott teljesítményével ezek iskolapéldáját mutatja a megyei fogyasztóvédelem vezetője, Mircea Diacon.

Az állami hivatal vezetőjének ugyanis kevesebb mint egy év alatt sikerült a túlkapások intézményévé degradálnia egy mellesleg elég hasznos hatóságot, és egyben bebizonyítania: nagyon is pontosan kidolgozott terv végrehajtója. Legutóbbi húzásával túllőtt minden célon, hiszen mások mellett állami közintézményeket is kitámadott politikai indokkal. Az, hogy az unitárius egyháznak ment neki, egy gyerektábort „támadott meg”, pánikot keltve, karhatalmi felügyelettel fellépve, fenyegetőzve – ezzel a módszerrel nem először él egyébként –, már önmagában is elég súlyos, ráadásul ellenőrzés közben bizony el is szólta magát. Kovács István sepsiszentgyörgyi lelkész beszámolója szerint ugyanis a felügyelő azt mondta, azért voltak kénytelenek ellenőrizni a tábort, mert az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági, valamint a közegészségügyi hatóság az RMDSZ kezében van, ergo nem végzik tisztességesen a munkájukat. Kérdés, hogy Diacon mely képesítése alapján tudja megítélni, hogy például a Sikó-Barabási Sándor által vezetett és igen jól képzett szakembereket foglalkoztató hatóság tevékenysége valóban megfelelő-e, illetve ebben a kontextusban mi köze az RMDSZ-nek az egészhez. És itt tegyük hozzá – ha már mindenáron bele akarja keverni a politikát is –, a felügyelő úr elmagyarázhatná, miként kötődött kinevezése ebbe a tisztségbe a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetében korábban eltöltött időhöz. És mivel indokolható az a szembeötlő tény, hogy a magyar rendezvények, események, sőt a sajtó is, egy ideje prioritást jelentenek a fogyasztóvédelem számára, a román jellegűek pedig csak a rutinellenőrzések közé sorolandók, vagy még oda sem? Érdekes ugyanis, hogy a nemrégiben lezajlott vajnafalvi juhászlakodalom során – ahol bőségesen előfordult élelmiszer is, és nem csak – a mérleget nem hiányolták, amint a tálalással, a körülményekkel sem volt gondja a felügyelőségnek. Pedig ott is ugyanaz az „RMDSZ-es kézben lévő” hatóság ellenőrzött.
Nehéz nem észrevenni: Diacon igen komoly küldetést teljesít, amint tette azt Háromszék korábbi nagy román harcosa, Codrin Munteanu is a prefektusi székből, szorgosan szítva az etnikumközi feszültségeket, ellehetetlenítve minél több helyi magyar kezdeményezést, vagy legalábbis minden eszközzel zavarva azokat – természetesen más és más módszerekkel.
Mindkettejükre igaz viszont a mondás: semmi sem tart örökké. Eljött a pillanat, hogy a felügyelők e gyöngye, a törvények őre szépen összeszedje motyóját és továbbálljon. Kiemelkedő képességeit más – lehetőleg nem magyarok, székelyek lakta – megyékben is kamatoztatni tudná, Háromszéken már elegendő vihart kavart. Kitartását elnézve persze világos, magától nem fog a bőröndök után nyúlni, de talán egy lakossági kezdeményezés némi intézményi segítséggel – lásd éppen a megtámadott hatóságokat –, illetve egy kis politikai összefogás biztosan csodát tenne. Hivatalos úton természetesen, hiszen mégiscsak egy közszolgáról van szó, aki nem mellesleg minden egyes napon törvénytelenül használt – önkormányzati tulajdonú – irodájába vonul be a törvényességet ellenőrizni.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2015-09-04: Nyílttér - :

Mire szolgál a fogyasztóvédelem? (Visszajelzés)

Megdöbbenve olvastuk az árkosi unitárius táborban történteket, a fogyasztóvédelem túlkapását, rendőrséggel való erőfitogtatását. Egy délután erejéig mi is kilátogattunk a táborba családunkkal, a gyermekeink be tudtak kapcsolódni a programba, és a körülményeket is jónak találtuk.
2015-09-04: Közélet - Demeter J. Ildikó:

A sárkánydomb nyugtalanítja a szociáldemokratákat

A jelen levő román tanácstagok – a kétfős SZDP-csoport – ellenszavazatával fogadta el a megyeháza előtti tér övezeti városrendezési tervét a sepsiszentgyörgyi tanács tegnapi ülésén, amely azért volt rendkívüli, mert az augusztus végi soros ülés elmaradt. Vita nem volt, csak egyetlen kérdés hangzott el Rodica Pîrvan részéről, de az igen komoran: most a sárkánydombról szavaznak-e, vagy az máskor lesz? A válasz: nem, most egyszerűen a park zöldövezetének kiterjesztéséről dönt a testület, részleteket a terv nem tartalmaz. A sárkánydombról később, más alkalommal kell határozni.