A nyáron Tasnádon jártam, ahol kedves barátom Å‘rzi könyvtáram megmaradt részét s kézirataimat. Egy irattartóban találtam azt a névsort, amely egyik könyvem mostoha sorsának eddigi, tanulságos titkát Å‘rzi. Kolozsvári eleink gyakorlatából tanulva, Tótágas pillanatok cÃmű, groteszk egyperceseim kiadását szorgalmazva indÃtottam elÅ‘jegyzési listát 1992-ben.
A rendszerváltás után tÃz könyvem kiadásának támogatására jelentkeztem egy összeÃráskor. Kész könyveim között volt regény, napló, kispróza, szÃnjáték, szociográfia, riport, illemjavÃtó könyv és lÃrai receptkönyv is. A hivatal nehezményezte ezt a számot, mert úgy értelmezte, hogy mások hátrányára egyszerre mind a tÃz könyvemet akarom megjelentetni. Szándékom az volt, hogy az anyagi lehetÅ‘ségek és a könyvpiac igényeinek mérlegelésével válogassanak addig titkolt és mellÅ‘zött műveimbÅ‘l. A vége az lett, hogy az irodalmi értékét tekintve kevésbé jelentÅ‘s képes lÃrai receptkönyvemnek Ãtéltek olyan kevés támogatást, amelybÅ‘l kiadni lehetetlen volt, utána pedig Erdélyben, a mai napig, egyetlen könyvem sem részesült támogatásban.
A továbbiakban könyvkiadóknál kopogtattam, hogy bizonyÃtsam, van kereslet könyveimre. ElÅ‘jegyzési Ãvet indÃtottam, elsÅ‘ként a múltban nyilván kiadhatatlan egyperceseim megjelentetésére. A Dacia Könyvkiadónál addig megjelent könyveim jó fogadtatására alapozva, ezt a kiadót jelöltem meg az elÅ‘jegyzési Ãven. Házaltam, ahogyan ez hajdanán is szokás volt elszegényedett erdélyi Ãróink életében, de segÃtettek svédországi és magyarországi barátaim is. Több mint ezer kötetet igényeltek kolozsvári, marosvásárhelyi, élesdi, csÃkszeredai, szatmári, tasnádi, besztercei, nagyváradi, brassói, enyedi stb. lelkes olvasóim, és ezt aláÃrásukkal vállalták. Magam is lelkesedéssel vittem a névsort a kiadónak. Akkor nem értettem, nem tudtam, miért nem vállalták, miért nem volt kifizetÅ‘dÅ‘ könyvem kiadása. Ma is értetlenül állok itt és ott, mást nem tehetek…
