Kapkodás

Az Európai Unió reakciókészségét jól mutatja, hogy jó hónap múlva, októberre kívánnak uniós csúcstalálkozót összehívni, miközben a helyzet napról napra, óráról órára súlyosbodik. A brüsszeli vezetők helyzetismeretéről, éleslátásáról pedig sokat elárul, hogy még nem is tárgyalták az Európai Bizottság korábbi javaslatát, hogy 40 ezer migránst osszanak szét a tagországok között, az élet máris felülírta a bürokrácia fellegvárában kidolgozott tervet, és most már 160 ezer bevándorlót kellene befogadniuk az uniós államoknak. Sőt, Orbán Viktor magyar kormányfő szerint már az 500 ezres szám is felmerült Brüsszelben. Arra a kérdésre pedig továbbra sem válaszol senki, hogy a menekültkvóták mitől jelentenének megoldást, hiszen a bevándorlás várhatóan nem csitul el, hanem fokozódik.
S ha már a közös cselekvés esélyét eleve rontja, hogy nevén sem nevezik a problémát, az európai államok többsége saját hatáskörben, saját érdekei szerint intézkedik, miközben ujjal mutogat a másikra. A tehetős Németország nagyszabású tervvel állt elő a bevándorlók ellátására, hárommilliárd eurót különített el a célra, Angela Merkel azonban figyelmeztetett: mindenkit ők sem tudnak befogadni. Bajorország vezetői is jelezték: egyre nehezebb megbirkózniuk a menekültáradattal. A németek vélhetően kiválogatják majd azokat, akikről úgy gondolják, helyük van a munkaerőpiacon, a többieket pedig hazaküldik. Az osztrákok nemes egyszerűséggel semmibe vették az uniós jogszabályokat, és megnyitották határaikat a törvénytelen bevándorlók előtt csak azért, hogy mielőbb Németországba érjenek. A macedónok, a szerbek, a görögök meg sem próbálják feltartóztatni az érkezőket, a schengeni határnak számító Magyarország pedig paradox módon éppen amiatt került az európai vezetők és a nyugati média célkeresztjébe, mert a szabályokat betartva próbálja regisztrálni őket. Még az uniós elvárásokat általában hűségesen teljesítő Romániában is kibontakozóban a vita arról, hogy fogadja-e be az ország a Brüsszel által rátukmált migránsokat, egyáltalán hány menekültnek tudnak helyet biztosítani. Traian Băsescu exállamfő kategorikusan elutasítja a bevándorlók befogadását, de nem túl nagy a lelkesedés a vezető kormánypártban sem, a budapesti Keleti pályaudvaron is megfordult Liviu Dragnea például kijelentette: egyáltalán nem biztos abban, hogy szeretne menekülteket látni Bukarest utcáin.
S ha ennyire élesek a véleménykülönbségek a tagországok között, ennyire lassú, nehézkes a döntéshozatal, adódik a kérdés: mi tartja össze még az Európai Uniót? És vajon meddig?