A kilenc évtized mérlege most, napnyugtakor mutatja, hogy voltaképpen szerencsés ember volt Mezőkölpényi Nagy Pál: irigylésre méltó szerkesztői múlttal a háta mögött, nyugdíjas irodalmárként, csaknem élete végéig folyamatosan dolgozott. Éveivel vetekedik a válogatás, szerkesztés, elő- és utószó kategóriákba sorolható kötetek száma. Közülük a leglátványosabb a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent Wass Albert-életműsorozat (27 cím, 36 kötet) szerkesztése.  „A közös szülőföld, a Mezőség szomorú szépségekben bővelkedő világának vonzásában ébredt fel bennem annak idején, s szilárdult meg ez a láthatatlan szálakból szövődött kötődés.”
Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Emlékezéseiben, könyvismertetőiben, színibírálataiban  mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe; és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, miközben elutasítja a talmit, az értéktelen, cifra portékát, továbbgondolásra, párbeszédre serkentő recenzióiban nincs helye személyeskedő indulatnak, inkább a megértés, a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is.
Érdeklődési körének két fontos témája a nyelvi szórványosodás és az anyanyelv romlása. A Székely Mezőség egy kis falujában, Mezőkölpényben született. Szórványnak lenni Erdélyben, szórványnak lenni a Mezőségen, de nemcsak ott, hanem Dél-Erdélyben, Déva, Fogaras környékén, akárhol: történelmi kihívás. Célkitűzésétől nem tért el soha: „szabaduljunk meg végre a viszálygerjesztő gyanakvások, kihívások rögeszméitől, a gyűlölködés koloncaitól, a mellveregető kivagyiság szólamaitól, s nézzünk szembe bátran, ki-ki a maga háza táján: milyen gennyes gócokat kell eltakarítani az útból. És cselekedjünk felelősséggel, határozottan. Valóban rendezzük végre közös dolgainkat.” Töretlen volt az a törekvése, hogy a gondokkal való szembenézést a (sajnos) változatlanul érvényesülő, sőt gyakran sokasodó jogsértések, többségi szélsőséges nacionalista, magyarellenes megnyilatkozások számbavételét a kiútkereső reménykedés jeleivel együtt tárja fel. Ekként sikerült – feltehetően – a szóban forgó időszak itthoni történéseiről, az erdélyi magyarság társadalmi, szellemi életének alakulásáról egyet-mást megörökítenie a nyomtatott betűk mezején.
 Kötetekben sorjáznak jegyzetei, recenziói, kritikái, emlékezései, méltatásai s két válogatás gazdag levelezéséből. Utolsó, nagyon vágyott könyve 2014-ben került ki a nyomdából Emlékek otthona: tegnapi színház címmel. A kötet immár színháztörténeti jelentőségű.
Munkálkodását méltatva írta Sütő András: „A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége.” Nos, az „eligazító” írástudó, Nagy Pál távoztával egy letűnt nemzedék után zárul a kapu. Azt a fajta irodalmat már nemigen művelik; az érthető, egyenes, tiszta beszéd valahogy nem „trendi”. Őróla legalább annyi bizonyosan megmarad, hogy egyik legönérzetesebb, leghasznosabb munkása volt az erdélyi irodalomnak; és bár életében néhány valóban értékes oklevelet, díjat kivéve igazi szakmai elismerésben alig volt része, kortársai tisztelték tudását, adtak a véleményére. Nemcsak tanítványai, hanem a szerkesztői támogatását igénylő s élvező fiatalabb korosztályok is nagyra becsülték. Pali bácsi a jól végzett munka örömével térhet barátai körébe, Urához – hiszen a rá bízott tálentumokkal jól sáfárkodott.
Béke Vele!

Bölöni Domokos