Kifogásolja a megyei egyeztető tanács döntését Demeter János megyeitanácselnök-jelölt és Albert Álmos alsó-háromszéki területi elnök. Úgy értékelik, a testület felrúgta a korábbi megállapodást, és figyelmen kívül hagyta az elkészült közvélemény-kutatás eredményeit, névre szóló szavazással akart dönteni arról, ki legyen az RMDSZ tanácselnök-jelöltje.
A vasárnapi titkos szavazáson Tamás Sándor tizenegy, Demeter nyolc szavazatot kapott, egyikük sem érte el a szükséges kétharmados többséget, ezért ma délelőtt Bukarestben az Állandó Tanács dönt arról, melyikük indulhat az RMDSZ színeiben.
,,Egy politizálási stílussal szembeni elutasításomat kell kifejeznem" — jelentette ki a tegnapi sajtótájékoztatón Demeter János. Elmondta, február 8-án írott megállapodás született arról, hogy alávetik magukat a közvélemény-kutatás adatainak, aki jobb eredményt ér el, az lesz az elnök, a gyengébben szereplő pedig alelnök. Meglátása szerint a felmérésből ő került ki jobban, és három lapot is bemutatott, melyen az adatok ezt tükrözik. Úgy értékelte, a megyei egyeztető tanács alapszabályzatra hivatkozva felrúgta a megegyezést, és szavazást rendelt el. Albert Álmos szintén úgy látja, hogy a felmérésben kicsi, de egyértelmű a különbség, ha tartják magukat az egyezséghez, Demeternek kellett volna elnyernie a jelöltséget.
,,Demeter János és Albert Álmos tíz napja ismerik a felmérés eredményeit, és öt napja megkapták a részletes adatokat is. Érdekes módon csak akkor álltak elő azzal, ami előnyös, amikor Demeter János az egyeztető tanács szavazásán alulmaradt. Minősíti őket az is, hogy csak három oldalt mutattak be, mikor a másik hat oldal egészen mást mutat" — fejtette ki Tamás Sándor. Leszögezte, a közvélemény-kutatást nem ő értelmezte, a felmérést készítő szociológusok állítják: az adatok alapján nem lehet eldönteni, ki szerepelt jobban. ,,Nem korrekt mazsolázni az adatokból, és politikai tőkét kovácsolni ebből" — véli Tamás Sándor, aki fenntartja, az egyeztető tanács szakszerűen járt el, több mint egy órát vitatkoztak a felmérésről, és az a döntés született, hogy egyik jelölt előnye sem egyértelmű.
A felmérés egyébként továbbra is titkos, a sajtónak csak egyes, jól kiválogatott oldalakba volt betekintése, így nem megítélhető, kinek van igaza. (Amennyiben az RMDSZ, a felmérés megrendelője és tulajdonosa a sajtó rendelkezésére bocsátja az erre vonatkozó teljes adatsort, a lap vállalkozik közzétételére — szerk. megj.)
Az Állandó Tanács ma 11 órától ülésezik, jelen lesz a két jelölt és a két területi elnök is. Az érintettek nem bocsátkoztak jóslatokba, nem tudni, melyikük élvezi az RMDSZ csúcsvezetésének bizalmát. Demeter leszögezte, az ÁT előtt is fenntartja: a felmérés eredménye nem döntetlen, és az RMDSZ nem engedheti meg, hogy különböző alapszabályzat-értelmezésekre hivatkozva felbontsa az írott megegyezést, ebben a pillanatban nincsenek abban a helyzetben, hogy lazítsák soraikat, össze kell szedniük azokat. Tamás Sándor hangsúlyozta, tisztességes módon vitte végig ezt a versenyt, és továbbra is igyekszik ugyanígy cselekedni.
Az RMDSZ-en belül nem csak a megyeitanácselnök-jelölés miatt vannak ellentétek, többen vitatják a sepsiszentgyörgyi előválasztási eredményeket is. A lista végleges, sem a választmány, sem az elnökség nem változtat rajta — szögezte le Tóth-Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök. Albert Álmos kifejtette, az előválasztási kampány lejárt, mindenkinek el kell döntenie, támogatja vagy sem az RMDSZ listáját, és mostantól a június elsejei választásokra kell koncentrálniuk. Nem tudják elfogadni sem a zsarolást, sem a fenyegetést — utalt a Kereszténydemokrata Mozgalom állásfoglalására, amelyben új előválasztások megszervezését kérték. ,,Nem hiszem, hogy mindezt a kereszténydemokrácia nevében kell elmondani. Furcsa, hogy ugyanennek a kereszténydemokráciának a nevében el lehetett azt művelni, amit elműveltek a szépmezői 500 hektárral, illetve a közbirtokossági erdők eladásával" — emelte ki a területi elnök.
Albert Álmos elmondta, az alsó-háromszéki települések többségében összeállt a lista, Illyefalván a héten tartják meg a közgyűlést, amelyen szavaznak az RMDSZ-színekben induló tanácstagokról.