A drámaian változó feltételek hatására új tervek születnek a mezőgazdasági középvállalkozók körében ― adhatja hírül a riporter minapi felső-háromszéki útjáról megtérve. A burgonyatermesztés egyre kevésbé váltja be a hozzá fűzött reményeket, illetve csak fokozottabb kooperáció mellett maradhat nyereséges ― állítja a nyujtódi Turóczi Zoltán és Lukács László jó másfél évtizedes gazdálkodói tapasztalattal a háta mögött.
Az állam szemet hunyt a csalás fölött
Egyikük 60, a másik 80 hektárt művel, jórészt bérelt földeket. Géppark és raktározás dolgában komoly befektetések és nem sikertelen évtizedes gazdálkodás után mindketten rendelkeznek a szükségessel, vagy még annál is többel, nagy teljesítményű traktorokkal például, a vállalkozói mentalitás és szakmai felkészültség kívánalmai is ,,termékeny talajra" találtak náluk — időközben technikusi alapképezettségük mellé megszerezték az agronómiai végzettséget is —, de az utóbbi két év életveszélyes árigazodásai alaposan megrendítették a hazai lehetőségekbe vetett hitüket. A két negyvenes szakember pályájának közös vonása, hogy a mezőgazdaság úgyszólván visszahódította őket. A téeszvilág felbomlása mindkettőt arra késztette a kilencvenes évek elején, hogy az iparban, illetve a szolgáltatásokban keressen menedéket, de mivel az otthoniak által visszakapott földeken, főleg a pityókatermesztés ,,aranykorának" köszönhetően, ígéretes kilátások nyíltak, mintegy visszapártoltak a földműveléshez, és szavaikból azt veszem ki, nem bánták meg. Elégedettnek persze nem nevezhetők, Turóczi úr éppen egy vâlceai viszonteladónak rakodott kisebb mennyiségű burgonyát kilónkénti — írd és mondd — harmincbanis áron! Az őszi, már akkor nyomottnak tartott negyven-ötven banis kilónkénti ár tehát minden józan várakozást megcsúfolva tavaszra tovább csökkent, s aki raktáron tartotta termékét, mára csak a piac áldozatának tarthatja magát. És itt merül fel az állami illojalitás, illetve a csaló kereskedők üzelmeinek kérdése. Mi történt hát a pityókapiacon?
— Idén a burgonyatermesztésben jövedelem nincs, csak veszteség. Ősszel nem értékesítettük, mert a tavalyi szárazság és kis termés után persze nem számítottunk arra, hogy az ár tovább csökken. S a mezőgazdaságban nem havi a jövedelem, hanem évente egyszer van bevétel a termés után. Persze, hogy idén nagyobb keresletre számítottunk, s nem ez következett be. Az olcsó külföldi krumpli úgy került be, hogy az állam szemet hunyt afölött, bizonyos feketézők, kihasználva a piaci lehetőséget, Lengyelországból és mindenünnen behozták az olcsó krumplit. Magyarországon ugyanez történt. Mivel tudták, a lengyel krumpli fertőzött, és karanténban van, forgalmazása, szállítása tiltott, a kamionokat úgy rakták meg, hogy hátul egy sor hagymás zsákkal leplezték a rakományt, és hagyma címen jött be az egész. A hatóságok nem tettek semmit, hogy a csalókat lefüleljék.
Változatlan és alakuló szokások
― Nálunk a zöldséges piacon a vevő azt keresi, hogy a krumpli minél nagyobb legyen. Európában már egészen másak a fogyasztói szokások. A nagyméretű krumplit ott ipari feldogozásra vagy takarmányozásra használják. Aki óriáspityókát hozott be, annak megérte, hogy naponta forduljon a kamionnal, s mindegy, mennyiért, de túladjon rajta, mert az itt elkelt, és ezzel a belső piacot megölték. Nálunk a fogyasztó a nagyméretű burgonyához szokott, pedig az, akárcsak a hatalmasra felfújt alma, ízetlen, vizet is többet tartalmaz. Én otthon is a tojás nagyságú krumplit fogyasztom, mert az a jobb, erre a hazai vevő még nem jött rá. Ráadásul sok helyütt a földek homokosak, nálunk kötöttebb, a föld ráragad a krumplira, a vevő pedig az üzletben azt nézi: minél nagyobb és minél tisztább legyen az áru.
― Nyugaton az étkezési célra szánt krumpli 35 és 88 milliméter közti átmérőjű, ami tehát a nyolc centit meghaladja, azt az iparba küldik. Nálunk a fogyasztók tájékozatlanok.
― Más tekintetben viszont változnak a szokások, egyre kevesebben vásárolnak ősszel zsákszámra krumplit, mint korábban, akár tömbházban laktak, akár családi házban. Régebben ,,feltankoltak" betakarításkor, s aztán ami télen elromlott, elromlott. Most inkább megveszik az öt kilót, s egy-két hétre rá újabb öt kilót. A kórházak hasonlóképpen járnak el.
A kereskedelem szerkezetváltása is beleszól a dologba:
― Nálunk még mindig sok a köztes forgalmazó. Ki vagy nekik szolgáltatva, a szupermarketek szállítói körébe pedig nehéz beférkőzni. Hatalmas mennyiségű krumplit kell leszerződni, garanciát kell letenni, és csak ha eladják, akkor fizetnek, ha pedig nem, visszaadják.
― Volt-e kapcsolatuk szupermarkettel?
― Kollégáimtól, akik szállítanak nekik, ismerem a helyzetet. Tény az is, hogy két és félszeres áron adja a szupermarket tovább, ami szintén megengedhetetlen. A héten megnéztem, tizenvalahány-ezer lejért adják, én pedig itt harminc baniért, háromezer régi lejért vagyok kénytelen mérni.
A riporter a szomszédos nagyáruházban 1,39 lejért látott hálóba csomagolt burgonyát, a szentgyörgyi piacon pedig 60 banitól egy új lejig terjed a skála, utóbbit az itt keresettnek számító nagyobb gumókért kérik. Nyujtódon, miként majdminden székely faluban, a kapuk elé kitéve naphosszat díszelegnek a zsákok mindenütt, a Brassóból Moldvába tartó átutazók képesek a negyven baniból is lealkudni, holott a zöldséges piacokon vagy az áruházakban máskor a többszörösét is kifizetik.
A kiútkeresés rendjén a Szépmezőre tervezett átvevő és kereskedelmi központot hozzuk szóba, mint az évtizede hiányzó lehetséges láncszemet, mely megoldást kínálhatna. A két nyujtódi termelőnek szintén vannak ötletei, illetve, bár első lépéseikre inkább csak utalnak, már a próbálkozások stádiumába is eljutottak.
— Mi, középtermelők, bár évekig győztük a versenyt, lassacskán a piacról kiszorulunk, ha a dolgok így mennek tovább. Össze kellene állni, csomagológépet venni, szerződéseket kötni a nagyáruházakkal, másokkal, hogy a versenyképességünket megtarthassuk. Tudni kell, hogy az év 365 napja mindenikén egy szupermarketnek a rendelkezésére kell állnod, ha belevágtál.
Első kísérleteikről nem kívánnak beszámolni, a dolog nyilván még folyamatban, bizonyára az első kudarcok sem kímélték őket. Nem tudni, elegendő-e, ha egy faluban szóba jöhető hat-nyolc ember társul, nem kell-e nagyobb körzetekben gondolkodni, komolyabb raktározókapacitásokat létrehozni. ,,Oda ember kell, aki csak a beszerzéssel és az eladással foglalkozik." Nyilván, ezt kell megtalálni. A termelők remélik, hogy a kormány a minapi tiltakozások nyomán a szupermarketeket is megfegyelmezi, megpróbálja kordában tartani, miként az Nyugaton már bevett gyakorlat. Lukács László úgy véli, ,,a szupermarket mindig olcsóbban kellene áruljon, mint a zöldséges piac, mert nagy tételeket kezel, míg a piacra a kistermelők mennek ki, illetve..."
A nagybani kereskedelem reformja
Nos, az ,,illetve" épp a bökkenő. Turóczi Zoltán szerint ,,a legtöbb beszállító kereskedő, közvetítő, viszonteladó nem termelő". Mindketten egyetértenek abban, hogy a mértéktelen árduzzadást eredményező jelenséget törvénnyel kell szabályozni. A kereskedelmi tőke nálunk gyakran spekulatív tőkeként működik, a kereskedői mentalitás is más, mint egy kiegyensúlyozott piacú országban. ,,A kereskedőnek arra kellene törekednie, hogy az áruja mindig fogyjon, és a pénz forogjon. Szóval, hogy kevesebbet tegyen a beszerzői árra, s ha az sem megy, csökkentsen rajta, hogy áruján minél előbb túladhasson. De nálunk inkább tartják az árat, és túl nagy árrést tesznek rá, az én pityókámat 80―100 százalékos árréssel adják tovább."
A termelő tehát szerződéses biztonságra vár. (,,Nem úgy, mint ma, hogy az ősszel megkötött szerződést a kereskedő tavasszal, ha nem elégedett a piaccal, bármikor egyoldalúan felbonthatja, s én mehetek a szemem világába.") Nagyobb kereskedelmi, átvevő-közvetítő központok létrehozására lenne benne hajlandóság vagy legalábbis együttműködési szándék az EU-s csatlakozás támasztotta, feltehetően átmeneti válságban. A riporter nem tanácsadó, de a társulási szándékot alighanem külön jogi személyiségű, tőkeerős cég integrálhatná, s azt nem szabad az együttműködés emberi gyarlóságok miatt akadozó személyközi kapcsolatainak kiszolgáltatni.
Elvárások felfelé
A burgonyaértékesítési nehézségek miatt a megkérdezettek és nyilván még sokan mások a cukorrépa-termesztés jövedelmére szorulnak, az az állami szubvencióval együtt még hozott a tavaly, csak ,,megmaradjon a botfalusi cukorgyár, s ne jusson a magyarországi cukoripar sorsára a hazai". Mint ismeretes, bezárt már a ludasi, a tordai és a romani cukorgyár. A termesztésben itt is bevezették a kvótarendszert. A gabona világpiaci ára nőtt, arra a vetésforgó miatt amúgy is mindig szükség van. A krumpliról sem mondanak le, de idén csökkentik a beültetett területet. ,,Ha a pityóka is 70 százalékban úgy működne, mint a répa, hogy szerződéssel biztosan leadható, akkor meg lenne mentve a haza." A krumplira különben, bár a legköltségesebb kultúra, a támogatás mindig minimális volt, a gabona- és répatermesztést viszont támogatta az állam.
A gazdák az elkövetkezőkben részesedni kívánnak az európai támogatások előnyeiből, a két interjúalany felsőfokú végzettségének köszönhetően előnnyel indul a versenyben, szükséges lesz azonban magántermelőből céggé alakulniuk, azaz vállalkozásukat jogi személyiséggel felruházniuk. Baj viszont, hogy a visszaesett jövedelmezőség miatt megtorpant a földbérleti rendszer kibővítése, az interjúalanyok ezt nem engedhetik meg maguknak. A parcellák szétszórtsága, elaprózottsága pluszgondokat jelent. A föld átlagbére hektáronként öt-hat millió körül mozog a térségben.
Kívánságaik közt első helyen említik az üzemanyag árának ,,tehermentesítését", a luxus- és útadó kivételét az árból. ,,Franciaországban 1,80 lejes gázolajjal dolgoznak a mezőn, mi pedig 4,10 lejessel. Duplájánál is több lett az üzemanyag és a műtrágya ára egy év alatt. A gázolajra tavasszal adott az állam egy lej támogatást, de nyáron már elfelejtette folyósítani, ősszel pedig, amikor a legtöbb az idénymunkálat, és a legnagyobb szükség lenne rá, már hallani sem akart róla." Másodsorban a termelőt és a fogyasztót védő piacszabályozásra lenne szükség ― vélik ―, hogy a köztes forgalmazók ne vihessék fel az árakat. A támogatásokat a gazdasági év elején kellene folyósítani, nem a végén. Az úthasználati adó kérdése pedig továbbra is megoldatlan, bár bevezették az egynapos stb. jegyeket, de ,,háromnapi útadó díjából már az egy hónapos is kifizethető, a két hónapos ára pedig szinte üti az évi adó nagyságát". Az úthasználat külön díjazásában van a hiba, meg persze külön úthálózatra lenne szükség a mezőgazdasági gépek számára, mint Nyugaton...
A valós lehetőségektől elszakadni nem kívánván, itt a beszélgetés lezárul. A termelők a hosszú lejáratú szerződésekbe kapaszkodva tudnák átvészelni a mai megpróbáltatásokat, s ez a minimális jövedelmezőség szavatolása nélkül vágyálom marad. De mikor a tavalyi területalapú EU-s támogatást máig sem folyósították!
