Nagyszabású akcióra készülnek a zágoni Mikes Kelemen Általános Iskola és a papolci I–VIII. osztályos tanintézmény tanulói, pedagógusai: ökológiai napot szerveznek, melynek során kitakarítják a két településen átfolyó vizek medrét, partját, más övezeteit is.
Pénteken első alkalommal rendeznek ilyen akciót Zágonban, a két iskolából közel 700 résztvevőre számítanak, csatlakoznak hozzájuk a polgármesteri hivatal alkalmazottjai is. A községháza biztosítja a zsákokat, gumikesztyűket, az összegyűlt szemét elhordásáról saját járműveikkel gondoskodnak.
Bartha Zsolt, a papolci iskola igazgatója elmondta, a környék megtisztítása mellett az is fontos célkitűzés, hogy a gyerekek megtapasztalhassák, milyen következményekkel jár, ha nem óvják környezetüket. Ezáltal is szeretnék környezettudatos életre nevelni a tanulókat – hangsúlyozta az iskolavezető. A papolciak a falu zágoni bejáratánál lévő hídtól a kommandói kijáratig tisztítják meg a Papolc-patakát. A szervezők a munka végén tokánnyal várják a szorgos kezű környezetvédőket.
Kis József polgármester elmondta, a községháza felkarol minden hasonló kezdeményezést, hiszen a vendégforgalmi érdekeltségű Zágonnak kiemelten szüksége van a tiszta környezetre. Hozzátette: ha a felnőttek látják, mennyi munkát szánnak gyerekeik a természet óvására, talán az ő mentalitásuk is változik, s jobban odafigyelnek lakóhelyük környékének a makulátlanságára.