Kisgyörgy Zoltán és Mihály Gábor - Albert Levente felvétele
A Charta Kiadó Múltidéző sorozatának 7. köteteként jelent meg Mihály Gábor tanító Monológ a múltról című szárazajtai falumonográfiája, melynek bemutatóját tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglőben tartották. A kötetet Kisgyörgy Zoltán, lapunk riportere ismertette, mindjárt az elején leszögezve: ,,egy ilyen nagymellyű falunak kellett egy ilyen könyv" — utalva Szárazajta viharos történelmére.
Kiemelten hangsúlyozta a falumonográfiák felettébb szükséges voltát, egyfajta gyorsmérleget vonva elmondta, Háromszék 128 településéből mindössze negyvennek jelent meg ez idáig nyomtatásban füzetnyi vagy kötetnyi terjedelemben leírása. A szárazajtai történelemkönyv erényeként tüntette fel a helynevek felsorolását, bár fájlalta egy részletes térkép hiányát; hogy ,,Kurta várát kurtán elintézte" a szerző, az már érthető, hiszen kevés adat áll rendelkezésre, az viszont igazán dicséretre méltó, ahogyan az 1944. szeptemberi mészárlást annak előzményeivel mértéktartóan és igazságosan írta meg. ,,Kerítsen a Fennvaló még ilyen tanító bácsikat, akik az ilyen gyönyörű és hasznos munkát elvégzik" — zárta beszédét Kisgyörgy Zoltán. Mihály Gábor egyébként 1969-ben kezdte el adatai gyűjtését — fokozati vizsgára készült el a monográfia első, ma már bevallottan idejétmúlt változata —, az 1994-ben lezárt kézirat azóta megjárta Amerikát is, míg végre kiadásra került, a falu életének alakulását napjainkig követő utószóval kiegészítve.