A kommunista totalitarizmus múzeuma

2015. szeptember 25., péntek, Belföld

 Megszavazta kedden a szenátus Sorin Ilieşiu SZDP-szenátor a Kommunista Totalitarizmus Nemzeti Múzeumának és az áldozatok emlékművének létrehozására vonatkozó törvénykezdeményezését. Az új intézményt 2016 elején, bukaresti székhellyel hozzák létre, és kilenc hónapon belül megnyitják a közönség számára, az emlékművet – egy román zászlóval díszített, 20–25 méter magas inoxkeresztet – az Egyetem tér közepén, „a kommunistaellenes harc jelképes területén” helyezik el.

A jogszabály egyik cikkelye a Román Akadémiát arra kötelezi, hogy – a kommunizmus bűneit, a román száműzötteket és a totalitarizmust vizsgáló intézetekkel együtt – készítsen 150 nap alatt „tudományos és objektív” jelentést a kommunizmus elítélésére és a nemzeti emlékezet részére. Ennek terjedelmét is előírták: legyen egy nagyjából 300 oldalas jelentés, egy 10–15 oldalas összefoglaló és egy háromoldalas tartalomjegyzék. A jelentést a fontosabb állami intézmények honlapján is közlik, és 2017-ben több nyelvre, köztük magyarra is lefordítják. A törvénytervezetet – amelynek a szenátusban csak négy ellenzője volt, nyolcan pedig tartózkodtak a szavazástól – még a képviselőháznak is el kell fogadnia. (Agerpres)
ÁTVENNÉK A MÓDSZERT ÉS A HATALMAT. Az NLP időpontokat egyeztet a pártvezetőkkel, hogy a bizalmatlansági indítványról tárgyaljanak – jelentette be Alina Gorghiu liberális társelnök. „Mindenkit emlékeztetek a most kormányon lévők közül, hogy ők hasznot húztak egy másik kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nyomán, és akkor ezt nem gondolták árulásnak. Két kormány is megbukott. A Boc- és az Ungureanu-kormányról beszélek, és akkor sem Tăriceanu, sem más vezetők nem tekintették ezt árulásnak, sőt, dicsérték azokat a képviselőket, akik a leváltásra szavaztak. Az idő telik, a helyzetek változnak, akár 180 fokban is” – fejtegette, hozzátéve: arra nem számít, hogy Liviu Dragnea ideiglenes SZDP-elnöknél is megértésre talál. (Mediafax)
MA NEKEM, HOLNAP NEKED. Megfeddte Victor Ponta kormányfő az SZDP bukaresti szervezetének elnökét. Robert Negoiţă kedden mindenki számára váratlanul jelentette be, hogy megpályázza a pártelnöki tisztséget, mert  pártja „kényes” helyzetben van: az ügyvivő elnököt alapfokon elítélték, a kormányfő ellen pedig vádat emeltek. Ponta szerint kockázatos így beszélni, mert lehet, hogy „holnap ő következik”. Negoiţă egy nap után a visszavonulását is bejelentette: meggondolta magát, miután Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök közölte, hogy ő is versenybe száll. (Ziare.com)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-09-25: Belföld - :

Johannis európai központokat javasol

300 ezer euróval járul hozzá Románia az elkövetkező három évben az Élelmezési Világprogramhoz a konfliktusövezetek közelében felállított menekülttáborokban élők segítségére – közölte Klaus Johannis államfő az Európai Tanács (ET) rendkívüli informális ülése után.
2015-09-25: Belföld - :

Mozgósítási gyakorlat

Mozgósítási gyakorlatot tart a román hadsereg Hargita megyében. A Székelyhon portál szerint az elmúlt napokban sok férfi kapott behívót Csíkszereda laktanyáiba, s feltűnően nagyszámú katonai és csendőri egyenruhást látni a városban.