Együttműködve versenyeznek

2015. október 5., hétfő, Belföld

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködésre törekszik a jövő évi önkormányzati választásokon, de természetesnek tartják ugyanakkor a választás szabadságának érvényesítését minden olyan településen, ahol a magyar–magyar verseny nem veszélyezteti a nemzeti érdekérvényesítést – közölte tegnap az MPP.

A párt közleménye szerint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, és Biró Zsolt MPP-elnök pénteken egyeztetett a választási együttműködésről, és egyetértettek abban, hogy egymás identitásának tiszteletben tartásával helyenként versenyezzenek, helyenként pedig működjenek együtt a választásokon. A felek megállapodtak abban, hogy folytatják a tárgyalásokat, és minden egyes magyar lakta településre megkeresik a legjobb megoldást. A hivatalos megbeszélésekre várhatóan még október folyamán sort kerítenek. Leszögezték ugyanakkor: „sportszerű megméretésre kell törekedni, hogy ne keletkezzenek olyan sebek, amelyek a választások múltával is mérgezik a helyi közösségek életét, ellehetetlenítik az együttműködés lehetőségét”. Az MPP elnöke a pénteki találkozón is sürgette a két párt által közösen elkészített székelyföldi autonómiatervezet parlamenti beterjesztését. Közölte: nem ért egyet az RMDSZ egyes politikusai által hangoztatott állásponttal, mely szerint „ma nem időszerű autonómiáról beszélni Romániában”. „Az autonómiáról mindaddig időszerű beszélni, ameddig azt meg nem valósítjuk” – hangoztatta Biró Zsolt MPP-elnök.
A két párt 2014 márciusában kötött politikai együttműködési megállapodást. A felek vállalták, hogy együttműködnek az európai parlamenti választásokon, valamint az autonómiatörekvéseknek a román parlamentben, a nemzetközi közvélemény előtt és a székelyföldi magyar többségű önkormányzatokban való képviseletében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-10-05: Belföld - :

Nincs helye az autonómiaköveteléseknek (Üzenet Marosfőről)

A Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelik egy memorandumban, melyet szombaton fogadtak el Marosfőn. Mircea Duşa védelmi miniszter kijelentette, hogy a magyarokat képviselő szervezeteknek meg kell érteniük: nincs helye az autonómiaköveteléseknek, a kisebbségnek is be kell tartania az ország alkotmányát.
 
2015-10-05: Belföld - :

Pusztakamaráson felavatták Sütő András emlékházát

Pusztakamaráson tegnap felavatták a falu nagy szülöttének, Sütő Andrásnak a felújított emlékházát – tájékoztatott hírlevelében az RMDSZ.