Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az avatóünnepségen mondott ünnepi beszédében az erdélyi magyar irodalom és közélet szétválaszthatatlanságáról szólt, megemlítvén, hogy Sütő András 1989 után a szövetségben vállalt szerepet. Az írót 1990-ben, Marosvásárhely fekete márciusában az RMDSZ-székházát feldúló tömeg súlyosan bántalmazta, fél szemére megvakította. „Sütő András tudta, hogy az erdélyi magyarság és az erdélyi magyar politika történetében az írói mivolt és a közéleti szerepvállalás mindig együtt járt. E kettőt igazából nem lehetett szétválasztani: az igazi íróknál ez soha nem ment a mű rovására, a közéleti szerepet pedig nem akadályozta az írói munka” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. A szövetség elnöke megemlítette: Sütő András művei azokat a fájdalmakat közvetítették, amelyek a sötét nyolcvanas években az erdélyi magyar közösséget érték. Úgy vélte, az író szülőházának olyan zarándokhellyé kell válnia, ahová ellátogathatnak a Kárpát-medencéből mindazok, akik Sütő öröksége, irodalmi és közéleti pályájának fennmaradt emlékei iránt érdeklődnek. „Abban a munkában is részt szeretnénk venni, amelynek célja az, hogy Sütő Andrásnak méltó helyet biztosítson a magyar köztudatban” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Széman Péter, az emlékházat felújító Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar szórványnak számító Mezőségen különösen fontos az emlékház létrehozása, hiszen ebben a térségben „keresve is alig találni” emlékházakat, magyar kulturális létesítményeket.
Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese a magyar kormány üzenetét tolmácsolta, és rámutatott arra: a Sütő-emlékház is tanúsítja, hogy egy szórványközösség a gyakran hangoztatott hátrányai ellenére is értéket teremt. A főosztályvezető-helyettes beszédében Sütő Andrásnak a teljes körű anyanyelvű oktatásért való kiállására emlékeztetett, és hozzátette: a megmaradásért ezt továbbra is biztosítani kell valamennyi szórványközösség számára.
Sütő András Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író 1927-ben született a Kolozsvártól mintegy 50 kilométerre keletre fekvő Pusztakamaráson, 2006-ban hunyt el Budapesten. Élete legnagyobb részét Marosvásárhelyen töltötte, az ottani református temetőben helyezték örök nyugalomra. Az író számos drámáját mutatták be Erdélyben és Magyarországon. A román kommunista diktatúra utolsó évtizedében betiltották műveinek kiadását és színpadra állítását.