ZágonKölcsönösen előnyös szerződés

2015. október 13., kedd, Faluvilág

Újabb testvértelepüléssel gyarapodott Zágon. A község harminctagú küldöttsége látogatott a magyarországi Tarpára, ahol Kis József zágoni és Szécsi Szabolcs tarpai polgármester együttműködési és partnerségi szerződést írt alá. Az eseményen a magyar kormány magas beosztású tisztségviselői is jelen voltak.
 

  • Zágoni székely kaput avattak Tarpán. Benedek Jakab felvétele
    Zágoni székely kaput avattak Tarpán. Benedek Jakab felvétele

A Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei Tarpa községgel való kapcsolat a megyei tanács, Tamás Sándor elnök közvetítésével valósult meg, nagy szerepet játszott a barátság kialakulásában a történelmi múlt összefonódása, a két település Rákóczihoz, illetve Mikes Kelemenhez fűződése. Előbb a magyarországiak jártak Zágonban, ők vetették fel a kapcsolatteremtés lehetőségét – mondta el érdeklődésünkre Kis József polgármester. Az együttműködési és partnerségi szerződés aláírását a bel- és külügyminisztérium is jóváhagyta.
Tarpai látogatásukat székely kapu állításával tették emlékezetessé a zágoniak. Ők adták a fát, kifaragtatták a kaput, felállították, az alkotást Dezső Tibor Attila zágoni református lelkész meg is áldotta – mesélt az eseményről Kis József.
A szerződés aláírásával mindkét település jól járt, lehetőség nyílt közös, nagy értékű európai uniós pályázatok benyújtására. A helyi közigazgatásban, a kereskedelemben, a mezőgazdaságban, művelődésben, sportéletben, egészségügyben, népjóléti és közhasznú szolgáltatások terén is gyümölcsöző lehet az új kapcsolat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1542
szavazógép
2015-10-13: Közélet - Kisgyörgy Zoltán:

Hóharmat előtt (Kertről kertre)

Ki ne örvendene, amikor háromszéki megújuló gyümölcskertészetünk híreiről vesz tudomást. Szinte lehetetlen felsorolni már azokat a fiatal-középkorú családokat, amelyeknek kiterjedt gyümölcsöseiben örömmel fedezzük fel őshonos almafajtáinkat, és megférnek ott az újak is.  Minden almafajtának külön élete van, de akad, amely szorosabban kötődik mihozzánk, történelmünkhöz. A minap egy tál Czetz-almát kaptam ajándékba, ennek okán kalandoztunk Bodosban, Olaszteleken és Gidófalván is.
2015-10-13: Közélet - :

Összefogással világítják ki Székelyföldet

Október 24-én, jövő szombaton 17.30-kor ökumenikus istentiszteletekkel (katolikus településeken szentmisékkel) kezdődik az a nagyszabású rendezvény, amellyel Székelyföld határait szeretné láthatóvá tenni az SZNT. Az ünnepi szertartások a magyar és a székely himnusz eléneklésével végződnek, ezután minden helyszínen felolvassák ugyanazt a kiáltványt, amely Székelyföld egységét, oszthatatlanságát és autonómiáját hangsúlyozza, és 18.45-kor gyúlnak ki a fények: az őrtüzek, reflektorok, más világítótestek legalább 15 percen keresztül hirdetik a világnak, hogy az itt élők sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják szülőföldjüket, otthonukat – közölte Gazda Zoltán sepsiszéki elnök. A rendezvénynek mottója is van: a múlt héten elhunyt Fodor Imre volt marosvásárhelyi polgármesterre is gondolva a szervezők egy Nagy László-idézetet választottak: „Adjon az Isten fényeket, / temetők helyett életet.”