Összefogással világítják ki Székelyföldet

2015. október 13., kedd, Közélet

Október 24-én, jövő szombaton 17.30-kor ökumenikus istentiszteletekkel (katolikus településeken szentmisékkel) kezdődik az a nagyszabású rendezvény, amellyel Székelyföld határait szeretné láthatóvá tenni az SZNT. Az ünnepi szertartások a magyar és a székely himnusz eléneklésével végződnek, ezután minden helyszínen felolvassák ugyanazt a kiáltványt, amely Székelyföld egységét, oszthatatlanságát és autonómiáját hangsúlyozza, és 18.45-kor gyúlnak ki a fények: az őrtüzek, reflektorok, más világítótestek legalább 15 percen keresztül hirdetik a világnak, hogy az itt élők sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják szülőföldjüket, otthonukat – közölte Gazda Zoltán sepsiszéki elnök. A rendezvénynek mottója is van: a múlt héten elhunyt Fodor Imre volt marosvásárhelyi polgármesterre is gondolva a szervezők egy Nagy László-idézetet választottak: „Adjon az Isten fényeket, / temetők helyett életet.”

A mozgósításban mindhárom magyar párt – az RMDSZ, az MPP és az EMNP is – részt vesz, és remélik, hogy a civil lakosság a székelyek nagy meneteléséhez mérhető nagy létszámban csatlakozik az újabb figyelemfelkeltő eseményhez. Gyülekezési pontokat Kovászna, Hargita és Maros megye azon településein jelöltek ki, amelyek Székelyföld szélein helyezkednek el, oda várják a bennebb lakókat. Az SZNT honlapján (sznt.sic.hu) 59 köz­ség szerepel résztvevőként, de számuk még bővül, és átlag három helyszín jut mindegyikre, nem is mindig a községközpontokban: ahol lehet, a szélső falvak határában, magaslati helyeken gyújtanak tüzet, ahol pedig az út mentén vagy a köztereken lesz kivilágítás, ott az autósokat is várják; tükröket még lehet kapni az SZNT székházában, kipróbálták a módszert, látható az égre vetített fénycsóva. Van, ahol kulturális programmal (nagyrészt térzenével) is növelik a hangulatot. Remélik, az idő is megjavul annyira, hogy ne riassza el a résztvevőket, de Gazda Zoltán szerint „esőben is ott leszünk”. Háromszéken Bölön, Apáca, Alsórákos, Ürmös, Hidvég, Sepsiillyefalva, Kökös, Uzon, Réty, Nagyborosnyó, Kovászna, Kommandó, Zabola, Gelence, Ozsdola, Bereck, Lemhény, Esztelnek határaiban gyúlnak ki a fények – ezekre a helyszínekre nem csupán a legközelebbi falvak, hanem a brassói, barcasági magyarokat is várják –, Előpatak és Zágon egyelőre még bizonytalan; már Mikes Kelemen szülőfalujában is román többségű a lakosság. A kivilágítás légi felvételeiről még nem sikerült megállapodni, de folynak az egyeztetések, elkészültek a plakátok, szórólapok; a magyar sajtó részéről nagy az érdeklődés, de meghívták a román sajtót is, a külföld számára pedig egy angol nyelvű reklámspotot készítettek.
A rendezvény kapcsán megvalósult összefogást a magyar pártok háromszéki vezetői méltatták: Tamás Sándor, Balázs Attila és Kulcsár-Terza József egyaránt úgy nyilatkozott, hogy Székelyföld ügye fontosabb a napi politikai nézetkülönbségeknél.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4483
szavazógép
2015-10-13: Faluvilág - Bokor Gábor:

Kölcsönösen előnyös szerződés (Zágon)

Újabb testvértelepüléssel gyarapodott Zágon. A község harminctagú küldöttsége látogatott a magyarországi Tarpára, ahol Kis József zágoni és Szécsi Szabolcs tarpai polgármester együttműködési és partnerségi szerződést írt alá. Az eseményen a magyar kormány magas beosztású tisztségviselői is jelen voltak.
 
2015-10-13: Belföld - :

Béremelés az oktatásban

Decembertől 15 százalékkal nő a közoktatásban és a felsőoktatásban dolgozók bére – jelentette be tegnap Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Mint mondta, az intézkedés nyomán 304 ezer közalkalmazott keres majd többet, ebben benne vannak az állami közoktatásban dolgozó pedagógusok és egyetemi tanárok, valamint az iskolák és egyetemek kisegítő személyzete is.