Egy nap alatt, október 10-én három különböző eseményen is részt vett a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete, és mindenhol sikert aratott.
A Kaposvári Magyar–román Baráti Társaság 19. alkalommal szervezte meg – ezúttal Déván – a magyar kultúrát népszerűsítő vers-és prózamondó versenyt általános és középiskolai tanulók számára. Egyesületünket már hatéves baráti kapcsolat fűzi a kaposváriakhoz, és több alkalommal is beneveztünk kézdivásárhelyi diákokat az eddig Kaposváron szervezett versenyekre. Az idén Biszak Enikővel hat diákot vittünk Dévára: öt lányt (négyet a Bod Péter-tanítóképzőből, az ötödiket a kászonújfalusi Tuzson János-iskolából) és egy fiút (a Petőfi Sándor Általános Iskolából). Nagy élmény volt a gyermekek számára e versenyen való részvétel, felejthetetlen szép órákat, feltöltődést jelentett ott lenni. Az eredmény még fokozta jó hangulatunkat: a hetedik-nyolcadik osztályosok között a kászonújfalusi Balla Blanka első díjat nyert (második a dévai Varga Mária, harmadik a köröstárkányi Lingurar Klaudia lett), a középiskolai mezőnyben pedig két kézdivásárhelyi lányt díjaztak: Kozma Hanna második, Kertész Andrea harmadik lett (első a kisnyégerfalvi Oláh Kinga). Mind a hatan jelesre vizsgáztak, büszkék vagyunk rájuk! Csapatunk székely ruhában képviselte Háromszéket, amiért külön gratuláltak.
Ugyanezen a napon egyesületünk négy tagja – Sylveszter Ibolya, Bekk Éva, Rákosi Judit és Sánta Mária – a sepsiszentgyörgyi kolbászparádén vett részt. Az eredmény magáért beszél: ezüst oklevél gyönyörű kupával, és ajándékként egy befizetés a békéscsabai kolbásztöltő fesztiválra...
Mindezek mellett a szintén október 10-én megszervezett kézdivásárhelyi termékvásárról sem maradtunk le, Vargyasi Lia és Pap Imola süteményekkel, receptes könyveinkkel és kézimunkákkal képviselte az egyesületet.
Köszönet mindenkinek a rendezvényeken való részvételért, gratulálunk, és további sikereket kívánunk!
Fülöp Magdolna