Ki az, aki mellettem áll, ki az, aki segít enyhíteni a fájdalmamat, ki az, aki ad egy pohár vizet? Ki az, aki megoperál, felel értem a családom előtt (ismeretlenül is), ki az, aki ágytálat hoz, vérnyomást mér? Milyen szeretettel teszi azt? Számít minden gesztus, tekintet, még az is, ahogy a csomagommal bánnak, hiszen a csomag én vagyok… Főleg, amikor tehetetlen vagyok, kiszolgáltatott – úgy kell tenniük-venniük, mint egy darab fát, mint egy csomagot –, és nem tudok mosolyogni…
Ilyenkor a beteg ember lát, érez, szenved, és mindent el kell viselnie, a durvaságot, olykor a másik ember türelmetlenségét, kiabálását is.
Szerencsémre nem kerültem ilyen szomorú helyzetbe a sepsiszentgyörgyi sebészeti osztályon. Sőt, orvosként és betegként megtapasztaltam kollégáim magas szintű képzettségét, megértését, kedvességét, az asszisztensnők és a kisegítő személyzet emberségét. Mindenkitől kaptam valami szépséget, jót: teát, levest, simogatást, mosolyt, tiszta ágyneműt, ágytálat – mindenkitől szeretetet kaptam. A szobatársaimtól, a betegektől, a rokonaimtól – a legtöbbet a lányomtól, aki szinte átölelt, karjaiba zárt a műtét alatt is, tudtam, hogy ott van és vár, minden percben velem van gondolatban és fizikailag is, amikor tud. Kiszolgál, és hálás, hogy tud rajtam segíteni.
Köszönet és hála mindenkinek, aki próbált segíteni: sikerült az életminőségemen javítani. Jól is esett Sepsiszentgyörgyön lenni… Mindig azt mondom a gyermekeknek: „úgy indítsd a napodat, szívem, hogy tudj segíteni másokon, és orvosi pályára az menjen, aki elhivatottságot érez, nem a pénzt hajkurássza”…
Hát igen, egyszer élünk, és nem mindegy, hogyan, miként élünk, miként segítünk szívből, igazán a beteg emberen, embertársainkon.
Köszönet és hála a sepsiszentgyörgyi sebészeti osztálynak, orvosainak, nővéreinek egyaránt.
Megjegyzés: az orvos igazából akkor érti meg a betegét, amikor ő maga is beteg lesz...

Dr. Gáll Anna