Forma–1Hétvégén Mexikói Nagydíj

2015. október 30., péntek, Sport

Néhány nappal az Amerikai Nagydíj leintése után Mexikóba látogat a királykategória mezőnye. 1992-ben versenyeztek utoljára a pilóták a mexikói aszfaltcsíkon, így 23 év elteltével száguldoznak újra az autók a mexikóvárosi Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán.

A Nemzetközi Automobil Szövetség két DRS-zónát jelölt ki a mexikói versenypályán. Mexikóban Danny Sullivan segíti a versenybírák munkáját. Az amerikai pilóta neve főként a tengerentúli versenysorozatok rajongóinak csenghet ismerősen, hiszen mindössze egy szezont teljesített a királykategóriában; 1983-ban a Tyrrell pilótája volt. Legjobb helyezését a monacói ötödik pozíció jelentette. 1984-ben visszatért az Amerikai Egyesült Államokba, és az IndyCar-sorozatban versenyzett, ahol 1988-ban bajnokká koronázták. 1985-ben az Indianapolisi 500 mérföldes viadalt is megnyerte, győzelmét pedig a legemlékezetesebbek között tartják számon, hiszen egy 360 fokos megpördülést követően zárkózott fel Mario Andrettire, majd előzte le a korábbi F1-es világbajnokot. Pályafutása egy 1995-ös baleset miatt szakadt félbe. Az elmúlt időkben több alkalommal is segítette a FIA munkáját, legutóbb az idei Olasz Nagydíjon. A Mercedes és Lewis Hamilton is megvédte már világbajnoki címét, így számukra már nem tartogat sok kihívást ez a futam.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-10-30: Sport - :

KSE–Sepsi FC (Teremlabdarúgás)

Ma 18 órától háromszéki rangadót rendeznek a kézdivásárhelyi sportcsarnokban az I. ligás teremlabdarúgó-bajnokság nyolcadik fordulójában, ahol a Kézdivásárhelyi SE a Sepsi FC csapatát látja vendégül.
2015-10-30: Nyílttér - :

Temetkezési szokások Uzonban

Az uzoniak temetkezési szokásai nem különböznek más erdélyi településekétől. Úgy gondolom, inkább a társadalom strukturáltsága, a helyi kapcsolatrendszer egyedi, a temetési szokások pedig tükrözik a falu értékrendjét, hagyományait.