Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője és felettese, Sorin Susanu regionális fogyasztóvédő azonnali lemondását vagy leváltását kérték a megyei tanács tegnapi, a Szentkatolna községhez tartozó Hatolykán tartott ülésén.
Bedő Zoltán képviselő napirend előtti felszólalásában ismertette azt a hivatalos levelet, amelyet Sorin Susanu, a középrégió területi fogyasztóvédelmi főfelügyelőségének vezetője intézett hozzá. Ebben megkérdezte, igaz-e, hogy a tanács szeptember 3-i ülésén kérte Mircea Diacon leváltásást, s ha igen, mire alapozza kérését. Amennyiben törvényes időn belül nem válaszol, úgy értékelik, hogy az állítás igaz, és fenntartják maguknak a jogot, hogy törvényes eljárást indítsanak ellene – zárul a levél. Bedő Zoltán értetlenségének adott hangot, hiszen az ülés jegyzőkönyve nyilvános, a megyeháza honlapján bárki tanulmányozhatja. Azaz érti ő, hogy mire megy ki a játék, megfélemlítő jellege van, és vissza akarják vonatni nyilatkozatát.
Bedő Zoltán hangsúlyozta, őt nem lehet megijeszteni, hisz igaza van. A főfogyasztóvédő „elvtárs” lemondásának kérését fenntartja. Indoklásként elmondta, Diacon korábbi tetteire még rátett egy lapáttal, hisz részegen vezetett, hivatali visszaélést követett el, nyilvános helyen ittasan fenyegette a kiszolgálókat és a zenészeket, nemzetiségi feszültséget gerjeszt, verekedést provokált. Egyszóval, méltatlan a tisztség betöltésére.
Tamás Sándor tanácselnök elmondta, ő maga is, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Grümann Róbert, a megyei tanács tagja is hasonló levelet kapott. Válaszában megírta, hogy az elhangzottak elolvashatóak a megyeháza honlapján. Aztán a helybeliekhez fordult, hisz az ülésen részt vettek a szentkatolnai helyi tanács tagjai, valamint hatolykai polgárok is. Elmondta: arról a fogyasztóvédelmi vezetőről van szó, aki azt nyilatkozta, hogy nem tudja, milyen a székely íz, mert szerinte csak édes vagy keserű létezik. Nemrég egy kocsmában hajnali kettőkor verekedést provokált, és betörték az orrát. Nem tudja, édes volt vagy keserű – mondotta Tamás Sándor, hozzátéve, Diacon most megkóstolta a székely ízt.
Kulcsár-Terza József elképesztőnek tartja, hogy egy politikai nyilatkozatra így reagálnak, és a levélíró Sorin Susanu regionális főfelügyelő lemondását is kérte.
Ez a kérdés hamarosan természetes úton megoldódhat, hiszen Victor Ponta miniszterelnöki tisztségéből való lemondása előtt menesztette az országos fogyasztóvédelmi hatóság vezetőjét – jegyezte meg a tanácselnök.
Megvan az út, lesz folytatás
Szentkatolna községben, a hatolykai kultúrotthonban tartotta soros ülését Kovászna Megye Tanácsa tegnap. Tamás Sándor elnök ismertette az elmúlt évek megvalósításait, kiemelve a község területén történt beruházásokat. Tusa Levente polgármester megköszönte, hogy korszerűsítették a Szentkatolnától Hatolykán át vezető utat Kézdimartonfalváig, és reményét fejezte ki, hogy folytatják a munkát Kézdimárkosfalván át Csernátonig. A tanácselnök erre ígéretet tett: jövőben meglesz. A polgármester tolmácsolta Czibak László nyugalmazott tanító, volt iskolaigazgató kérését, hogy hatolykai Potsa József főispánnak mellszobrot állítsanak Hatolykán. Tamás Sándor elmondta, felét vállalja a megyeháza, másik felét teremtsék elő támogatóktól, közadakozásból, helyi költségvetésből. Hozzátette, jövő év szeptemberére tudományos konferenciát terveznek Potsa Józsefről Hatolykán. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.