MotoGPLorenzo a világbajnok

2015. november 9., hétfő, Sport

A spanyol Jorge Lorenzo 2010 és 2012 után harmadszor is világbajnok lett MotoGP-ben, miután a gyorsaságimotoros-világbajnokság utolsó futamán, a Valenciai Nagydíjon az élről indulva diadalmaskodott. Riválisa, Valentino Rossi hiába jött fel az utolsó helyről a negyedikre, ez sem volt elég. Jorge Lorenzo – a pole pozícióból indulva – végig kézben tartotta a 2015-ös idényzárót, győzelmével megszerezte a MotoGP világbajnoki címét.

A fegyelmi ügye után az utolsó helyről induló Valentino Rossi szenzációsan kapta el a rajtot, és átmotorozott a teljes mezőnyön, ám míg feljött a negyedik helyre, az élen álló trió – Lorenzo, Marc Márquez és Dani Pedrosa – már behozhatatlan előnyre tett szert.
Rossi ettől fogva csak abban bízhatott, hogy Lorenzo kiesik vagy visszaesik a harmadik helyre, hiszen nem volt esélye feljönni másodiknak, amely biztosan az ő világbajnoki címét jelentette volna. Hiába reménykedett az olasz, Lorenzo nem remegett meg, nem hibázott, megtartotta előnyét, és nem keveredett adok-kapokba. Lorenzo mellett Márquez és Pedrosa állhatott fel a dobogóra, Rossi a 4. helyen ért célba – ez pedig azt jelentette, hogy Lorenzo 330, Rossi 325 ponttal zárta a 2015-ös világbajnoki pontversenyt. A MotoGP világbajnoki állása: 1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 330 pont, 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 325 pont, 3. Marc Márquez (spanyol, Honda) 242 pont, 4. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 206 pont, 5. Andrea Iannone (olasz, Ducati) 188 pont, 6. Bradley Smith (brit, Yamaha) 181 pont.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 768
szavazógép
2015-11-09: Sport - :

Mozgalmas hétvége (Jégkorong, EFAJ Liga)

Az Erdélyi Független Amatőr Jégkorong Liga első fordulójának B-csoportjában szereplő sepsiszentgyörgyi Királypingvinek a múlt héten 5–0-ra győzték le a csíkszeredai Zsögödi Medvéket, majd a második játéknapon 5–1-es vereséget szenvedtek a Szentimrei Sasoktól.
2015-11-09: Sport - Miska Brigitta:

Inkább dobják fejbe, csak ne legyen gól (Kézilabda)

Bíró Melinda sohasem vágyott a mezőnybe, a Sepsi-SIC kézilabdakapusát az teszi boldoggá, ha valakit megakadályozhat a gólszerzésben. Az eddigi eredményekkel nem teljesen elégedett, bár van két győzelmük. A zetelaki lány életében az első helyen van a kézilabda, és a jövőben is a lehető legjobbját fogja nyújtani ahhoz, hogy további győzelemhez segítse a zöld-fehér mezes csapatot.