Magyar nap Hidvégen

2015. november 9., hétfő, Közélet

Szombat este sikerrel zárult a Székföldi magyar napok második kiadása a régió legészakibb falujában. A hétvégi csend és az esti előadás előnyére szolgált annak az ünnepségnek, amelyre megérzésünk szerint a település magyarsága igazából várt.
 

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Megvalljuk, hogy ilyen alkalomra már aligha kerül lehetőség a szerfelett vegyes etnikummal bíró településen – ízlelgettük a telt teremben ülők véleményét. Hidvég lakóinak csak egyharmada magyar, ugyanennyi román, míg a maradó egyharmadot a román anyanyelvű cigányság teszi ki, amely azonban az utolsó népszámlálás alkalmával román nemzetiségűnek vallotta magát. Újra bebizonyosodott: helyénvaló volt a megyevezetés azon határozata, hogy minden évben megszervezze a Székföldi magyar napokat a régió három településén, Erősdön, Árapatakon, valamint negyvennyolcas győztes csatánk helyszínén, Hidvégen. Miután az ötletgazda nevében Gáj Nándor megyei tanácstag üdvözölte a hidvégieket, Horváth Miklós, az érdekszervezet helyi elnöke szólt. „Legyen emlékezetes ez a nap – mondta –, erősítse önazonosságunkat és magyarságunkat, tartsa meg erős kisközösségként szórványsorsra jutott helyi magyarságunkat, hiszen ezt szolgálja a ma esti kultúrműsor is.”
Nem azon kell aggodalmaskodni, hogy huszonkét tanulóra apadt a hidvégi iskola magyar tagozata, hanem örvendeni kell, hogy egyáltalán létezik, hogy két összevont osztályban sikeresen tanulnak anyanyelvükön – derült ki táncos-zenés műsoruk láttán (képünk), miként a székföldi magyarság helyzetére jelképesen illő Kőműves Kelemen népballada-megjelenítésükből is, amelynek színpadi változata Gajai Mária és Sala Emília pedagógus munkája. A másodikos Pivolda Irma Anna korát meghazudtolva adta elő Kányádi Sándor Krumplis mese című versét. Ráduly Baka Rebeka népdalcsokrával a székföldi erősdi fiatalok üzenetét hozta, míg a deres hajú Göncze Sándorné Petőfi-versével a szomszédos árapatakiakét, ugyanis mindkét falu népes csoportja eljött a hidvégi előadásra. A két és fél órás műsor többi részét megyei együttesek szolgáltatták. A Fenyőcske Néptáncegyüttes csíkszentdomokosi, felcsíki és sóvidéki fergeteges számaival ízleltette a székely tánckultúra egy-egy kincsszemét, népdalokat adott elő Bodor Andrea. Formában volt a Kónya Ádám Művelődési Ház Visky Árpád Színjátszó Társulatának minden szereplője, akik három Nóti-jelenettel nevettették meg a népes közönséget. A humoros-életes darabokat művészi leleményességgel helyezte színpadra Deme Róbert fiatal rendező.
Az estnek azonban volt egy számomra különleges eseménye is. Horváth Miklós kissé csodálkozva mondta, hogy megérkezett az a két brassói ötvenhatos, akik a földvári megemlékezésen mondták, hogy eljönnek a hidvégi magyar napra is. V. Lay Imre és testvéröccse, Lay György egykori politikai foglyok, ünnepi uniformisban érkeztek. „Eljöttünk – mondta Imre –, hogy megtiszteljük az egyre fogyó hidvégi magyarokat, mert emlékezetükben a legtovább él a földvári fogolytábor szomorú emléke.” Másnap érdeklődéssel olvastam Lay Imre számomra dedikált ajándék visszaemlékezését (Bras­s­ói srácok. Az EMISZ és az ’56-os forradalom. Cenk Könyvek, 2006).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2015-11-09: Jegyzet - Mózes László:

Arculatok (Kármentő)

Az emberek nem termékeket, hanem élményeket akarnak vásárolni – idézte Laufer László néhai Steve Jobs, egykori Apple-vezér mondását Sepsiszentgyörgyön az elmúlt napokban tartott Dizájn Héten. A budapesti előadó a magyar fejlesztésű Prezi prezentációs programot ismertetve a felhasználói élményről is beszélt.
2015-11-09: Közélet - Miska Brigitta:

Az úszástól a vízilabdáig (Klebelsberg Kunó Akadémia)

Második alkalommal szervezte meg a Szent György Sárkány Sport Club a Klebelsberg Kunó Akadémiát, amelynek célja, hogy a Kárpát-medencei magyar iskolákban oktató vagy magyar anyanyelvű testnevelő tanárok megtanulják a magyar sportszaknyelv helyes használatát, támpontokat kapjanak, miként tehetik vonzóbbá a testnevelő órákat, illetve alternatív sportágakkal bővítsék szaktudásukat.