Győztünk, és papírunk is van róla ― így értékelte az Országos Választási Bizottság népszavazásokat hitelesítő döntését Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke. A döntéssel szerinte nem a Fidesz, nem a tandíj vagy a vizitdíj ellenzői, hanem a demokrácia hívei győztek Magyarországon, vagyis azok, akik azt mondták, hogy ezekről a kérdésekről a magyar állampolgároknak joguk van véleményt mondaniuk, és ne a hatalom vagy Gyurcsány Ferenc szabja meg, hogy miről lehet és miről nem lehet népszavazást tartani.
A politikus azt mondta: a Fidesz legfontosabb célja, hogy minél hamarabb és egyszerre tarthassák meg a népszavazást a hat kérdésben, ezért úgy számolnak, hogy ősszel, szeptemberben összegyűjtik a kérdésenkénti 200 000 aláírást, és kora tavasszal megtartják a népszavazást. * Az MSZP áll a népszavazás elébe, és arra készül, hogy az emberek meg fogják érteni érveit ― mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője tegnap Budapesten.
NATO—orosz csúcs
Az együttműködés fontosságát emelte ki a NATO főtitkára és az orosz elnök a Kremlben tegnap tartott megbeszélésén, amelyen a három legvitatottabb problémát tekintették át. Jaap de Hoop Scheffer elismerte, hogy továbbra is fennállnak a nézeteltérések Koszovó státusa, az amerikai rakétapajzs elemeinek közép-európai telepítése, valamint az európai hagyományos haderők és fegyverzetek csökkentéséről rendelkező szerződés ügyében. Hozzátette, hogy a viták ellenére szó sincs a kapcsolatok romlásáról. ,,A nézeteltérések nem azt jelentik, hogy el kell kezdenünk aggodalmaskodni, vagy vissza kell térni a régi sztereotípiákhoz, hanem azt, hogy folytatnunk kell a megbeszéléseket" ― mondta a NATO főtitkára Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott eszmecseréje után. A találkozón Jaap de Hoop Scheffer kifejtette: Oroszország és a NATO együttműködésének nincs alternatívája, az észak-atlanti szövetség nem tudja megkerülni Oroszországot, és ez fordítva is igaz.
Tanúként hallgatják ki Chiracot
A következő hónapokban kihallgatják Jacques Chirac volt francia államfőt egy illegális pártfinanszírozási ügyben ― közölte tegnap az exelnök ügyvédje. Arra az időre nyúlik vissza az ügy, amikor Chirac még Párizs polgármestere (1977―1995) és az újgaulle-ista Tömörülés a Köztársaságért (RPR) párt feje volt. Korábban kiderült, hogy olyan közpénzeket juttattak akkoriban az RPR pártkasszájába, amelyeket a fővárosi elöljárósággal kötött hamis munkaszerződések alapján vettek fel. Chirac bizalmasa, Alain Juppé, későbbi miniszterelnök 14 havi felfüggesztett börtönbüntetést kapott 2004-ben az illegális pártfinanszírozásért.
Ítéletidő Angliában
Súlyos árvízhelyzet alakult ki kedd hajnalra Közép- és Észak-Anglia több nagyvárosában, miután néhány óra alatt egyhavi átlagnak megfelelő mennyiségű eső zúdult a térségre. Három halálos áldozata van az ítéletidőnek. Leeds és Sheffield központja teljesen víz alá került; a helyenként több méter magas ár mindkét észak-angliai nagyvárosban súlyos károkat okozott. Sheffieldben a szennyvízzel keveredett ár teljesen elöntötte a belvárost. Az árvíz számos járművet elsodort, több ház összedőlt. Százakat kellett kitelepíteni otthonukból egy víztározó gátszakadásának veszélye miatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.