Székelyföldi Autonómia AlapTámogatásokat várnak

2015. november 11., szerda, Belföld

Közös felhívásban kérte a Székelyföldi Autonómia Alap támogatását az alapot létrehozó Székelyföldért Társaság és az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesülete, valamint az alap haszonélvezőjeként megjelölt Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Szabolcs Attila képviselő, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke.

A felhívásban azt a meggyőződésüket hangsúlyozták: „az autonómia ügyének sikeressége döntően azon múlhat, van-e még személyes áldozatvállalási készség helyben vagy a nagyvilágban élő székelységben, magyarságban”.
A kezdeményezők felidézték, hogy Románia az autonómiaigénynek a puszta megfogalmazását is veszélyforrásként kezeli. „Elutasítja a párbeszéd minden formáját, és helyette tiltakozó megmozdulásaink betiltásával vagy korlátozásával igyekszik a székelyeket elhallgattatni vagy pénzbüntetésekkel megfélemlíteni” – fogalmaztak.
A felhívás megemlíti, hogy a nyár folyamán létrehozott alapot eddig főleg magánszemélyek támogatták, de a székely autonómia ügyével szimpatizáló önkormányzatok, magáncégek, vállalatok támogatását is várják. „Felkérünk ezúton minden magyarországi önkormányzatot, amelynek fontos Székelyföld autonómiájának ügye, hogy támogassák rendszeresen a Székelyföldi Autonómia Alapot, ezzel támogatva a Székely Nemzeti Tanács munkáját. Kérjük, hogy a források kiszámíthatósága érdekében havi rendszerességű és határozatlan idejű átutalási megbízásokat indítsanak el” – áll a dokumentumban. A felhívás továbbá arra is kitér, hogy az SzNT honlapja (www.sznt.sic.hu) nyitóoldalán található alkalmazás útján is támogatás juttatható el.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-11-11: Belföld - :

Pert vesztett a kormányhivatal (Kétnyelvűség)

A kétnyelvű feliratok számonkérésére kötelezte egy tegnap kimondott ítéletben a Hargita Megyei Törvényszék Jean-Adrian Andreit, Hargita megye prefektusát. Az ítélet nem jogerős.
 
2015-11-11: Belföld - :

Erdélyben is elutasítják?

Több százezer magyar állampolgár él Magyarország határain túl, aki támogatná Magyarország uniós fellépését a menekültválság kezelésében – mondta Szilágyi Zsolt az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában azzal kapcsolatban, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP közös felhívásban kéri az erdélyi magyarok csatlakozását a bevándorlási kvóták elleni petícióhoz.