Több százezer magyar állampolgár él Magyarország határain túl, aki támogatná Magyarország uniós fellépését a menekültválság kezelésében – mondta Szilágyi Zsolt az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában azzal kapcsolatban, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP közös felhívásban kéri az erdélyi magyarok csatlakozását a bevándorlási kvóták elleni petícióhoz.
Szilágyi kitért arra is, hogy már október 5-én kérték a román kormányfőt és államfőt, hogy akadályozzák meg a menekültek Szerbia irányából Romániába áramlását. Most újból azt kérik az államfőtől, hogy – a magyar minta alapján – mihamarabb biztosítsák a román–szerb határ védelmét – tette hozzá. Kósa Lajos, a budapesti kormánypárt képviselőcsoportjának vezetője múlt szerdán jelentette be az aláírásgyűjtés elindítását. (MTI)
KISSÉ MESSZE MENTEK. Ortodox vallástanárok több bukaresti iskolában adtak hangot meggyőződésüknek, mely szerint a Colectiv klubbeli tragédiáért maguk az áldozatok a hibásak, akik a rockzene hallgatásával, a klubokba járással és a Halloween megünneplésével előidézték szörnyű sorsukat. A fővárosi A. D. Xenopol-iskola vallástanára, Ioan Iscu szórólapokat osztott a diákoknak, amelyeken az volt olvasható, hogy a rockzene sátáni eredetű, és az a célja, hogy eltávolítsa a fiatalokat a kereszténység gyakorlásától. A tragikus eseményeket követően a szintén bukaresti Tudor Vianu Számítástechnikai Gimnázium egyik vallástanára azt a feladatot adta a diákoknak, képzeljék el, mit tett volna Szűz Mária, ha meghívták volna a Colectiv Klubba vagy a kormányellenes utcai tüntetésekre. (Krónika)
EGYETEMI GONDOK? Egy hónappal ezelőtt robbant a hír, hogy súlyos pénzügyviteli és gazdálkodási gondok merültek fel a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemnél (PKE), ami miatt az intézmény ezentúl csak a Sapientia Alapítvány jóváhagyásával használhatja fel a magyar állami támogatást. A PKE Alapítók Tanácsa kivizsgálást rendelt el annak érdekében, hogy kiderüljön, ki a felelős az adósságok felhalmozásáért. A kivizsgálás és a szakértői jelentés következtetései alapján János Szabolcs rektor és Berei Annamária gazdasági igazgató felajánlotta tisztségéből való lemondását – tudatta hétfői közleményében a PKE Alapítók Tanácsa. A közlemény arra nem tér ki, milyen jellegű és mekkora hiányosságokat találtak a kivizsgálás során. A hamarosan összeülő szenátus dönt arról, hogy elfogadja-e az egyetem említett vezetőinek lemondását. (Főtér)