Elindította tegnap a politikai pártokkal történő, kormányalakítás előtti egyeztetéseket Dacian Cioloş kormányfőjelölt. A nap folyamán a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Románia Haladásáért Szövetség (UNPR), illetve a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), az RMDSZ, majd végül a Szociáldemokrata Párt vezetőivel konzultált. Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke szerint várhatóan hétfőn mutatja be hivatalosan kabinetjét, illetve a kormányprogramot, beiktatásáról pedig kedden dönt a parlament.
A felkeresett alakulatok közül a UNPR már tegnap jelezte, az új kormány számíthat az alakulat parlamenti képviselőinek támogatására mind a beiktatás, mind a fontos projektek terén. A liberálisok nevében Alina Gorghiu társelnök a találkozót követően kifejtette: nem hangzottak el nevek, hogy kik kapnak helyet majd a kabinetben, a feltételük viszont az volt, hogy szakemberekről legyen szó, ne pártkatonákról. Az alakulat másik társelnöke, Vasile Blaga kijelentette: a kormány esetleges támogatásáról akkor döntenek, ha elkészül Cioloş csapatának végső lajstroma, azaz várhatóan a hétvégén. Dacian Cioloş és az SZDP vezetői közötti tárgyalások tegnap este kezdődtek, lapzártánkig nem értek végett. Sajtóértesülések szerint a szociáldemokraták egyebek mellett a párt által támogatott Vasile Dâncu szociológusnak a kormányba való bevételéről, illetve az államtitkárok, és a minisztériumi szakértők megtartásától teszik függővé támogatásukat.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a kormányfőjelölttel folytatott tanácskozást követően kijelentette: a magyar–román viszonyt javító és az erdélyi magyar közösség bizalmatlanságát oldó lépéseket szorgalmazott. „Egy év alatt nem lehet csodákat művelni, de meg lehet adni az alaphangot már az első pillanattól” – fogalmazott Kelemen. Az elnök felhívta Ciolos figyelmét, hogy a kidolgozandó kormányprogramnak tartalmaznia kellene egy kisebbségi fejezetet. Kifejezte meggyőződését, hogy a „törvények alkalmazásával kellene kezdeni”. Kelemen Hunor továbbá bejelentette: az RMDSZ nem tett semmilyen ajánlást a kormány összetételére, a támogatásról pedig a kabinet összetételének ismeretében döntenek. Végül Kelemen az utóbbi évben véghezvitt központosító intézkedések – miniszteri rendeletek, kormányhatározatok – eltörlését kérte.
A kormányfőjelölt az egyeztetésekről tegnap csak annyit mondott, eddig rendben vannak.