Az Európába irányuló bevándorlóáradat megfékezéséhez az EU határellenőrzésének szigorítására van szükség – véli Klaus Johannis államfő. A máltai informális uniós csúcstalálkozó előtt tartott tegnapi sajtótájékoztatóján az elnök azt is tisztázta, Románia nagyon jól áll a határbiztonság biztosítása terén.
Klaus Johannis az európai vezetők és számos afrikai ország részvételével Máltán tegnap kezdődött migrációs csúcstalálkozó – amelynek célja megoldásokat találni a déli útvonalon, többnyire Olaszországon keresztül Európába érkező bevándorlóáradat megállítására – kapcsán jelentette ki, hogy az afrikai országok számára az uniónak támogatási mechanizmust kell kidolgoznia, amely a migráció „ellenőrzését és korlátozását” célozza.
Az EU általános migrációs politikáját illetően, ami szintén a csúcstalálkozó témái között szerepel, Johannis a külső határok szigorú ellenőrzésének szükségességét hangsúlyozta, megjegyezve, nem Románia határairól beszél, mert ezek „nagyon jól működnek”, nem ezeken a határokon jelentkeztek a migránsokkal kapcsolatos problémák. Románia szolidáris az EU többi tagországával, és részt akar venni a migrációs válságra adandó közös megoldás kidolgozásában. Megemlítette: Románia például az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) egyik legaktívabb résztvevője.
Ahhoz, hogy az unió ellenőrzés alatt tartsa a menekültáradatot, meg kell erősítenie együttműködését azokkal az országokkal, amelyekből a migránsok származnak és azokkal a tranzitállamokkal, amelyeken áthaladnak – mondta az államfő. Előbbieknél béketeremtő beavatkozásra, utóbbiaknál a migránshullám korlátozását célzó támogatásra lehet szükség. Mindezen intézkedésekben Románia kész szerepet vállalni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.