Colectiv: szabadlábon Piedone

2015. november 12., csütörtök, Belföld

Elérte az ötvenegyet az október 30-i bukaresti tűzvész halálos áldozatainak száma, miután kedd este és tegnap reggel, illetve este újabb három sebesült halt bele sérüléseibe. A legutolsó elhunyt a koncertező Goodbye to Gravity zenekar basszusgitárosa. A két újabb áldozat Nagy-Britanniában vesztette életét.

Őket hét másik súlyos sérülttel együtt vasárnap szállították külföldi gyógykezelésre egy intenzív osztállyá alakított NATO-repülőgéppel. Minisztériumi közlések szerint tegnap este 71 sérültet még kórházban ápoltak. Közülük 17-en válságos állapotban vannak. Szintén tegnap a bukaresti táblabíróság szabadlábra helyezte Cristian Popescu Piedonét, Bukarest negyedik kerületének, a tragédiát követően tisztségéről lemondott volt polgármesterét. Az elöljárót gyanúsítottként vették őrizetbe a múlt héten. A jogerős ítélet értelmében a volt polgármester szabadlábon védekezhet. Piedonéval együtt a városháza másik két alkalmazottja is elhagyhatta a fogdát, ők is szabadlábon védekezhetnek. Mindkét hivatalnoknak köze volt a klub működési engedélyének kibocsátásához. Az ügyvezető kormány ugyanakkor újabb támogatást hagyott jóvá az áldozatok kezelésére. A kabinet 26,3 millió lejjel egészítette ki az egészségügyi minisztérium költségvetését, ez az összeg azon tíz bukaresti kórház között oszlik el, ahol a sérülteket ápolják.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-11-12: Belföld - :

Kikerülnek a dohányosok

A törvénymódosítást korábban már jóváhagyta a szenátus, most a képviselőház asztalán van. A kezdeményezést kedden pozitívan véleményezte az egészségügyi bizottság is, így most már csak a plénum szavazatán múlik, hogy elfogadásra kerüljön a jogszabály.
2015-11-12: Belföld - :

Ünnep lehet a magyar nyelv napja

Klaus Johannis államfő tegnap kihirdette az RMDSZ által kezdeményezett törvényt, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át. A tervezetet júniusban a szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el, októberben pedig a képviselőházban 264-en támogatták, tízen ellenezték, míg 19 képviselő tartózkodott.a