- Mi kell, gyönyörűségem? – kérdezte a mama Öcsikét. – Vajas kenyér? Lekváros kenyér?
– Letvájos! – felelte Öcsike.
Egy-kettőre már hozta is a mama a jó vastagon bemázolt lekváros kenyeret a gyönyörűségemnek. Mert Öcsike csakugyan gyönyörűséges gyerek volt: pufók arcú, nevető szemű. S hát még ha ráadták hófehér köntöskéjét, s nyakára kötötték a szép virágos nyakkendőcskét!
– De aztán vigyázz ám a ruhádra, gyönyörűségem! Nehogy bemaszatold – figyelmeztette Öcsikét a mamája –, mert akkor nem viszlek a ligetbe! Azzal magára hagyta a gyönyörűséget, sietett a hálószobába, hogy hamarosan felöltözzék a sétára.
Nosza, nekilátott a gyönyörűséges Öcsike a lekváros kenyérnek, s mire a mama kész volt az öltözködéssel, gyönyörűségem is kész volt: arca, füle, haja csupa lekvár, de még a szép virágos nyakkendőcske is.
– Kész vagy, gyönyö... – e szavakkal nyitott be a mama, de amint láthatjátok, torkán akadt a kérdés, amikor meglátta gyönyörűséges Öcsikét, isten csudája, hogy el nem ájult. De gyönyörűségem, Öcsike egész mondatban felelt a félbemaradt kérdésre:
– Tés vadot, mamutám. Medettem a lekvájt.
– No, megállj – szedte össze magát az ájuldozó máma –, mindjárt kikészítlek én! Nem mondtam, hogy vigyázz a ruhádra? Hol a vessző?
Látta, hallotta mindezt a derék Dundi kutya, gyönyörűségem, Öcsike jó pajtása, mit gondolt, mit nem, amíg a mama vesszőért járt, kezelésbe vette gyönyörűséges Öcsikét.
– Au, vau, ne félj, kedves pajtásom – vigasztalta Dundi –, segítek én rajtad!
Azzal szépen nyalni, nyalogatni kezdte a gyönyörűségem Öcsike pufók arcocskáját.
Amikor innen lenyalta a lekvárt, a hajának fordult:
– Au, vau, nini, de jószívű fiú vagy te! Még a hajadnak is adtál a lekvárból. De minek a hajnak lekvár? Jobb lesz a Dundinak.
– Au, vau, nini! Sohasem láttam ilyen jószívű fiút! Nemcsak elöl, de hátul is megtraktálta lekvárral a haját! Ide vele! – No, még egy kis türelem, gyönyörűségem, Öcsikém! Az volna szép, hogy még a nyakkendő is lekvárt ennék. Várj csak, gyönyörűségem, hadd nyalom le onnan is. Így la! Akár bálba is mehetsz!
– Óh, Jézusom, Szűz Máriám, gyönyörűségem, Öcsikém! – kiáltott fel magánkívül a gyönyörűségtől a mama, aki nem is vesszővel, de porolóval rohant vissza a gyermekszobába. Ki nyalta le rólad a lekvárt? Tán csak nem a Dundi?
– Bizon a Dundi!
– No, köszönd a Dundinak, hogy meg se verlek, és sétálni is viszlek.
– Tötyönöm, Dundi! – mondta gyönyörűségem, Öcsike szépen, kedvesen.
Mondanom se kell, hogy aznap a városligetben nem volt több olyan „kinyalt” gavallér, mint gyönyörűségem, Öcsike!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
