A Maros Mezőségi Művésztelep képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás tegnap a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. Házigazdaként Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező köszöntötte az egybegyűlteket, elmondva, hogy Simó Enikő közvetítésével érkezett Háromszékre a tárlat.
Czirjék Lajos mezőmadarasi származású, Marosvásárhelyen élő festőművész, a 2009-ben alakult művésztelep vezetője közölte, tulajdonképpen öt önálló, a Székely Mezőség szomszédos falvaiban már működő alkotótábor összefogásáról van szó. A mezőpaniti, mezőmadarasi, mezőbándi, mezőbergenyei művésztáborokat és a csittszentiványi gyerek és ifjúsági kézművestábort fogták össze. Közös vonásuk, hogy mindenütt a református egyház támogatásával zajlanak. Jelen tárlat az utóbbi évek terméséből való válogatás. Céljuk a helyi értékek és a környék bemutatása a képzőművészet eszközeivel. A tárlatot Vetró B. Sebestyén András brassói képzőművész méltatta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.