A magyar labdarúgó-válogatott 44 év után szerepelhet ismét Európa-bajnokságon: az 1-0-s idegenbeli sikert követően hazai pályán 2–1-re múlta felül Norvégiát a pótselejtezőn, így kettős győzelemmel jutott ki a 2016-os franciaországi kontinensviadalra.
A magyar válogatott védekező felfogásban lépett pályára, ennek ellenére a 14. percben Kádár egy labdaszerzés után gyönyörű, 40 méteres labdával ugratta ki Priskint, a támadó a bal oldalról egy csellel betört a 16-oson belülre, majd nagyjából 15 méterről védhetetlenül tekert a bal felső sarokba (1–0). A második félidőben a magyar csapat hősiesen védekezett, és egy-egy ellentámadásra is futotta erejéből, egy ilyet követő szöglet végén pedig a 83. percben Dzsudzsák jobb oldali szögletébe a rövid saroknál érkező Böde csúsztatott bele, a labda Henriksen lábáról a kapufára, onnan a kapusra, majd a hálóba pattant (2–0). Négy perccel később egy közeli lövést Király hárított, de a kipattanót Henriksen a bal alsó sarokba vágta (2–1). A magyar csapat Eb-n 1972, míg nagy világversenyen 1986 óta szerepelhet először. Szép volt, fiúk! (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.