,,A kollektív gazdaságok révén megszabadulunk a kulák kizsákmányolástól" — olvassuk a község központjában a trafóállomás tornyára hatalmas ákombákom betűkkel felírt félszáz éves, román nyelvű jelszót, s a kisbusz utasai kórusban hahotáznak.
Hidvégen vagyunk, Csíki János bátyánk portája felé igyekszünk, oda, ahol Székföldjének híres malma működik. Ott minden ennek a szakmának, a molnárságnak alárendelt, benn, az udvaron is, ahol a lakóház ragasztékként tapad a malomépülethez, a gazdasági épületek is, amelyek, sejthetően, a gazdálkodást s a malomiparhoz kapcsolódó állattenyésztést szolgálják.
Még mindig a kollektív gazdaság jelszavas dicsérete zsong a fejemben, amikor vendéglátónk, mintha erre ráérezne, elmondja, hogy azoknak, akik a kuláklistázást végezték, nehezükre esett az írás, s ezért ő maga írta fel a saját kapujára: Itt kulák lakik, ne higgy neki! János bátyánk jó humorú, joviális öregúr. Valamikor az ,,átkosban" egyszer a színházi busszal kanyarodtunk erre, megálltunk a malomépület előtt, s János bátyánktól, előzetes egyeztetés alapján, amelyet valamelyik színésznő vagy Bákai aligazgató intézett, öt-öt kiló finomlisztet vásárolhattunk. Nagy dolog volt ez akkor, s nagy merészség is, nem a mi, hanem Csíki János bátyánk részéről, mert az ilyesmit akkortájt nem nagyon kedvelte a hatalom. Ennek a titkát nem firtatom, mert egy hosszasabb beszélgetésből úgyis kiderülnek bizonyos dolgok. Többedmagammal vagyok, s a szövegelés nincs híjával a humornak, miközben én, résen levő újságíróként két hahotázás közben azt mérlegelem, hogy mikor kérdezzek rá: honnan van az a kapavágásnak tűnő, hatalmas forradás a János bácsi koponyáján? Amikor pedig elérkezettnek látom a pillanatot a kérdés feltevésére, mert megvan hozzá a jó kedély, elő is hozakodom a nyelvem alatt szorongatott kérdéssel, de nem kapavágást, mert ez kevésbé hősies dolog, hanem ,,kardvágást" emlegetek. — Amikor kilencéves voltam, a nagyobbik bátyám, Sándor, aki Bardocon volt molnár, faluról falura járt az őrlőért — hallgatom a koponyasérülés történetét. Nem állom meg, hogy közbe ne vágjak: csernátoni vagyok, ahol 32 vízimalom volt, s az őrlőért a molnárok nálunk is a szomszédos falvakba is elmentek. Ismeri, veszi át a szót, járt ott, mert amikor Szőcs Kálmán volt a pénzügyi igazgató, János bácsi malmot akart létesíteni Csernátonban is. Dragoş papa, a megyei alelnök is biztatta erre, de aztán nem lett semmi a tervből, mert nem tudta tisztázni az épület jogi állását. — Szóval, a koponyámon a vágás onnan származik, hogy Sanyi bátyám lejárt Köpecre őrlőért. Én mint gyermek már benne voltam abban, hogy molnár leszek. Mentem vele. Mikor indultunk haza, a szekéren úgy álltak a zsákok egymáson, mint a kupás cserép a ház tetején. Én a legfelső zsákon ültem. És hajtottam a lovakat. Sanyi bátyám a falu között reám bízta a szekeret. Amikor Sanyi bátyám leszállt, hogy igyék meg egy pohár pálinkát, apám jó hangulatban már jött ki a kocsmából. Megfogta a szekérrúd végét, hogy vezesse a lovakat. S örvendezett a fiának, hogy ott ül a zsákok tetején. Ahogy a szekérrel lejtettünk be az udvarra, én a zsákokkal együtt becsúsztam a lovak közé. Az első kerék elmetszette a fejemet itt — mutatja a ráf skalpolásának a helyét —, s a hátsó körbe-kereken vágta a koponyát. Ott maradtam a szekér háta mögött, félig holtan. Aztán a doktorok kireperáltak. Olaszteleken megkezdték, Baróton folytatták, s Kolozsváron és Nagyváradon befejezték. A koponyacsont összetörött, de az agy nem sérült. A csontok viszont úgy forrtak össze, hogy nem hallottam. Édesanyám meg volt ijedve, hogy süket maradok, s akkor elvittek Kolozsvárra. Ott tettek egy gumicsövet a fülembe, s azt mondták, azt időközönként ki kell venni. Egyszer kivettük, s többet nem lehetett visszatenni. Hirtelen összenőtt a helye. Újra elvittek Kolozsvárra. Azóta jól hallok. A látóidegszál is megsérült. Az orvosok azt mondták, hogy ez vagy reuma, vagy alkohol, vagy sérülés. Én amikor az alkoholt előhozták, azt hazudtam, hogy nem ittam sokat. Az előadást nagy érdeklődés kíséri, minden poén után hahotázás zárja a mondatot. János bácsi formában van — a 77. életévét tapossa —, és mondja, hogy szeretné, ha a Székelyföld-tábla, amelyet ő a saját földjére ráenged, akkor avatódnék, amikor betölti a 77. életévét. Erre iszunk egy-egy korty meggypálinkát, s a szemünk sarkából az asszonynép által az asztalra helyezett füstölt kolbászt és savanyúságot figyeljük. Nos, az egykori fejseb révén képbe kerül Vargyas, mert ez az esemény ott történt. János bácsi Vargyason született, szülei is molnárok voltak, a vízimalmot Daniel bárótól vásárolták, községi malom volt. A nagyapjáé, akit személyesen nem is ismert, édesapja tőle örökölte. De 1948-ban jött az államosítás, a családot kilakoltatták, s valamerre el kellett lenni. Inkább a házasság, mint a bringázás — Meg kellett küzdeni — mondja vidáman, mint aki ehhez hosszú élete során hozzászokott. — 1948-ban, az államosítás után el kellett kerülnöm Vargyasról. 1949-ben már a felsőrákosi malomban dolgoztam. Tizenhét évesen. Akkor áldott szerencsémre kezdtem a feleségemnek udvarolni. Itt van, s azért mondom így. Feleségem a tanügyben dolgozott. Nekem naponként át kellett bicikliznem Vargyasról Felsőrákosra. A leendő feleségem megsajnált, s nagy hamar összeházasodtunk. — Én többet nem biciklizem Vargyasról Felsőrákosra — mondtam anyámnak, meg vagyok házasodva. — Mit beszélsz? — csodálkozott anyám. Hát még gyermek vagy! Hova házasodol? — Gyere, Bandi, mondtam a testvéremnek, költöztessél el Vargyasról Felsőrákosra. Így kerültem Rákosra. 1952-ben onnan mentem katonának. Akit a szerencse környékez — Áldott szerencsére, a katonaság is úgy sikerült, hogy munkaszolgálatra vittek. Igaz, hogy a kulákság ideje alatt ketten vagy hárman kulákfiókák kitanultunk annyit, hogy tegyük le a sofőriskolát. Mert ha munkára visznek, mint a többit, akkor ott lapátolni kell. Udvarhelyen elkezdtük a sofőriskolát. Majdnem tudás nélkül megszereztük a könyvet — jogosítványt —, ami még most is megvan. Aztán úgy sikerült a munkaszolgálat, hogy hol traktorral, hol autóval a 39 hónapot letettem. Nem panaszkodhatom, mert nagyon jól volt dolgom. Másfél évig itt voltam a téglagyárnál Földváron. Az igazgató sofőrjeként. Azt mondom, hogy szerencsém volt a munkaszolgálattal, mert most kapom ezután a 800—900 lej nyugdíjat. Ha rendes katona lettem volna, nem kapnék semmit. Sok minden szerencse ért a kulákság alatt. Még a kilakoltatásért is kaptunk valami pénzecskét. Háromféle nyugdíjam van: a malom után, a kilakoltatás és a katonaság után. Azért érdekes volt ez a kuláksági idő, mert annyira megjegyezték ezt a rangot, hogy majdnem azt lehet érezni egyes emberektől, a mai napig is tisztelnek érte. Közbekérdezek, hogy a kulákságtól hogy szabadultak meg? — Apám a Duna-csatornánál is volt hat hónapig. A kulákságot nem volt, aki levegye, mert akik reánk tették, azok hamarabb elmentek, mint mi. Egyik idekerült a téglagyárhoz, a másik itt halt meg az öregotthonban. Ezeknek nagyobb része nem helybéli volt. Máthé Kovács Albert nagyon jó gazdaember volt Vargyason. Annál volt szolga Szabó Mihály. Őt tették volt a malomba igazgatónak. Szegény jóformán aláírni sem tudott. Aztán idekerült, az öregotthonba. Meglátogattam. A Csíki János bácsi rokonsága nagy molnárdinasztia. Bardocon, Olaszteleken, Baróton is rokonok molnárkodnak. 1965. február 24-én indították el a hidvégi malmot. Mindent újjá kellett építeni. Nem volt emelet az épületen, nem volt még egy vécé sem az udvaron. A régi tulajdonos ott lakott, ahol a kollektív székháza van. — Nekem a mesterségem megkövetelte, hogy az emberekkel jól kell bánni. Az emberek megszerettek. Mikor tőlem megkövetelték, hogy szerződjek állatot, mert ha nem, nem működhetek a malommal, akkor a gazdasági épületeket kellett építenem, hogy tudjak állatokat tartani, amelyeket beadok az államunknak. Rá kellett dolgozni arra, hogy mindent meg tudjak teremteni. Én nem dicsekedtem akkor sem, és most sem, de amikor három disznót kértek, én ötöt adtam. Ha ezer liter tejet kértek, akkor én kétezret adtam. Akkor azt kezdték mondani, hogy a kollektív nem ad le annyi tejet, mint a hidvégi molnár egyedül.
Munka- és életkedv János bácsi legsűrűbben használt szava a szerencse. Bármilyen szerencsétlenség érte, kihalássza ezekből a helyzetekből is azt, ami jó. Közlékeny, bizakodó típus, sugárzik belőle az életkedv, pedig a reuma meg-megszorongatja egyik-másik testrészét. Szókimondó is. Ezt abból is megállapíthatom, hogy amikor össze kellett zörrennie ezzel vagy azzal, megtalálta a módját, hogy megmondja az illetőnek a szája ízét. Azt az embert ismerni meg benne, aki minden időkben és minden körülmények között sikerült talpra állnia. Mikor bizonyos megyei potentátokat emleget, ebből is az derül ki, hogy megkereste és megtalálta a támogatókat ahhoz, hogy gazdaságilag talpon maradjon. Népes családja, több unokája és két dédunokája van. És várja, hogy a hidvégi malommal szemben lévő birtoktesten a Székelyföld-táblát felavassák.
