Az új román mezőgazdasági miniszter által felvetett, a kürtőskalács hagyományos román termékként tervezett regisztrációjával kapcsolatban a budapesti földművelésügyi minisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió által jegyzett oltalom nem földrajzi árujelző, ezáltal nem köthető sem országhoz, sem egy adott néphez;
ugyanakkor azt is megjegyezték, hogy a kürtőskalács egyszerre székely, erdélyi és magyar sütemény. Achim Irimescu, a mezőgazdasági miniszteri tárca vezetője hétfői parlamenti bizottsági meghallgatásán beszélt arról, hogy hagyományos román termékként regisztráltatná az Európai Unióban a kürtőskalácsot. A magyar minisztérium kifejtette: az oltalom a bejegyzett elnevezésre vonatkozik, és az ilyen elnevezéssel forgalmazott terméket a termékleírásban foglalt receptúra szerint kell előállítani. A termékleírás elfogadásához szükséges egyeztetések már megkezdődtek, ebben minden érdekelt fél, így mind a magyarországi, mind a romániai érintettek részt vehetnek – írták.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.