Az idő szorítása miatt ennél tovább nem várhatnak, április 22-én le kell tenniük a jelöltlistákat. ,,Jómagam és az országos elnökség készen állunk, hogy a Markó Béla elnök úr által kijelölt helyen és időpontban találkozzunk, és a Marosvásárhelyen javasolt együttműködési charta szellemében még egy utolsó esélyt adjunk az összefogásra azokon a helyeken, ahol erre szükség volna" — fogalmazott Szász Jenő. Elmondta, ugyanezt a mandátumot kapták a megyei elnökök Szatmár, Kolozs, Bihar, Szilágy és Maros megyében, ha az országos megállapodás nem is jön létre, készen állnak a megyei megegyezésekre. ,,Erdély változást akar, ezért szakítanunk kell a múlttal, a rég idejét múlt egypártrendszerrel, és élnünk kell a választás szabadsága kínálta új lehetőséggel. Közösen kell megteremtenünk a jövőt" — fogalmazott az MPP elnöke. Elmondta, minden kampányt érzelmi síkra lehet terelni, és azt látják, az RMDSZ nyilatkozataiban kitapintható a gyűlölet. ,,Aki gyűlöletet vet, félelmet arat, mi ettől a rossz múlttól szeretnénk megszabadítani az erdélyi magyarságot. A remény hangján szeretnénk szólni, a múlt helyett a jövőt építeni. Az RMDSZ a múlt pártja, az MPP a jövőé" — hangsúlyozta Szász Jenő. Kiemelte, bízik a választási sikerben, és abban, hogy Kovászna és Hargita megyében ,,meglepetésszerűen jó eredményeket" érnek el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.