Régi királyaink uradalmakat, falvakat, városokat, várakat adtak azoknak, akik harcoltak velük együtt, értük, vagy más módon kiérdemelték azt. Ezekért továbbra is le voltak kötelezve az uralkodónak. És ha kellett, életükkel vagy vérükkel fizettek érte.
Most választottjaink mivel tartoznak őfelségének, a népnek, mely hatalommal ruházza fel őket? Ez a hatalom sokak esetében anyagi előnyökkel is járt, sok esetben elkerülhetetlenül meggazdagodáshoz vezetett. De mintha tájainkon nem születtek volna újabb Gróf Mikó Imrék vagy Széchenyi Istvánok, akik jövedelmük egy részét a köz javára fordítanák. Nem is várja ezt el senki. De olyan beruházásokba fektethetnének, amiből nekik és az istenadta népnek hasznuk származott volna, munka, megélhetés. Valahogy nem jött össze. Néhai tanárunk, Fábián Ernő szerint (idézet tőle szabadon): a rendszerváltás után azok mentek politikusnak, akik nem voltak jók mérnöknek, orvosnak, színésznek. A sort folytathatnánk. De inkább ne. És milyen jó politikusok lettek! Annyira jók, hogy még ma is azok. Az igaz, akkor mintha nem lett volna oly nagy tülekedés mindenféle mesterségért, mint most a polgármesterség, vagy a megyei tanácselnöki posztért. De változnak az idők. És a köztisztségviselők fizetése. Meg egyéb előnyök. Ezért aztán egyre többen szeretnék a köz javára kamatoztatni képességeiket, tudásukat, felkészültségüket, tehetségüket. Mert kétség nem fér hozzá, hogy aki egy ilyen beosztáshoz hozzáfér, az mindenhez ért. Azután meg sok mindenhez hozzáfér. Erre születni kell. És a jelentkezők bizonyosan olyanok, mint a született feleségek. Pedig nem is tanulták. De azért megkockáztatják a nagy feladat felvállalását. Miért ne? Nem a saját pénzüket kockáztatják. Esetleg csak a közpénzt. És milyen ádáz a harc! A cél szentesíti az eszközt. Van, akitől tanulni. Olyan példaképektől, mint Gyurcsány Ferenc. (Most meg ő jöhet ide, tőlünk tanulni a kisebbségi kormányzás titkait.) A hatalom elérése érdekében lehet például ígérgetni vagy hazudozni. Egykori elnökünk, Iliescu úr is megmondta volt: az ember még az ördöggel is szövetkezik azért, hogy átjusson a túlsó partra. Aztán, ami azután történik, azzal az ördögnek sem kell foglalkoznia. Most még mindenre tudják a megoldást. Aztán, ha nyernek a választáson, és nem csinálnak semmit, akkor az ellenzék lesz a hibás, mert ötleteiket leszavazta. A prefektus, mert határozataikat megtámadta. A kormány, mert nem adott pénzt. És így tovább. Van olyan város, mint például Marosvásárhely, ahol a román pártok már egymással is szövetkeznek, csakhogy nyerjenek. Mi még csak egymás ellen harcolunk. Győzzön a jobbik! Csak nehogy az egy nevető harmadik legyen! Aztán eltelik még vagy húsz év, amíg rájövünk a megoldásra: arra, hogy a magyaroknak is kell egymással szövetkezniük.
