Számos művészetkedvelő jelenlétében nyílt meg szombat délben a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban Kosztándi B. Katalin egyéni kiállítása, melyet Hegedűs Ferenc kultúrmecénás az alkotó nyolcvanadik születésnapjára szervezett. Nyáron a nyolcvanöt éves Kosztándi Jenő életműtárlatának adott helyet az állandó kiállítóterem.
A tárlatot Deák Ferenc magyartanár méltatta. A kiállított olajfestmények 1955–57 között készültek, amikor alkotójuk huszonéves volt, de már abban az időben erős világképpel rendelkezett, amikor a szocreál irányzat uralkodott a képzőművészetben. Fiatalkori munkáin is megjelenik a szülőföld, a varsági táj. A falakon az olajfestmények és akvarellek mellett elég sok portré és ceruzarajz is látható. A kiállítás anyaga végigköveti Kosztándi B. Katalin alkotói pályafutását a kezdetektől napjainkig.
Ezt követően férje, Kosztándi Jenő kért szót, és meghatódva mondott köszönetet Katica néninek az együtt töltött évtizedekért. Könnyes szemmel olvasta fel annak a meghívónak a szövegét, amelyet neki címzett a felesége.
A megnyitót a kézdiszentkereszti Szalló Erzsébet éneke, valamint Dimény Áron és Bagoly Norbert, a Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulóinak fellépése tette ünnepélyesebbé. A kiállítás december végéig látogatható. Végül Hegedűs Ferenc bejelentette: december 5-én Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának Lázár-házi eskütermében nyílik meg a Kosztándi művész házaspár életmű-kiállítása.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.