Nagy felbuzdulása közepette egy apró dologról elfeledkezett az utca népe, amit megválasztott képviselőink viszont nem feledtek el. A demokrácia néphatalom, olyan politikai rendszer, amely a társadalom jelentős számú, szavazati joggal rendelkező tagjának hatalmából ered. Tehát a választókéból. És a jelenlegi parlamentet – amelynek döntő többsége most könnyelműen lemondott az ország kormányzásáról – megválasztották. A népnek ugyan nyakig elege lett megválasztott képviselőiből, de a mandátumhoz jutottaknak nem lett elegük a nép képviseletéből. Ők még akkor is dolgoznak értünk, ha mi azt egyáltalán nem akarjuk.
De most már változnak a dolgok. Azt mondták, olyan kormányunk lesz, amelynek minden tagja szakértő, és ez jó is lenne, hogy az ország szekerét egyetértésben mind előre tolják. Azért a kormányba csak bekerültek olyanok, aki némileg kötődnek vagy kötődtek valamelyik párthoz. A politikusok finoman megmutatták hatalmukat, például, amikor levizsgáztatták az igazságügyminiszter-jelölt nőt, és meg is buktatták annak rendje-módja szerint. Aztán cinikusan, hatalmukat fitogtatva mégis áldásukat adták az illető hölgy miniszterré avanzsálására. Az egyik vizsgáztatóbizottsági tag azt súgta meghallgatása közben, hogy jobb lett volna, ha feltesz a világhálóra egy képet magáról: bugyiban. Ezzel arra célzott, hogy egy fiatal orvos is kiesett a miniszterjelöltek közül, mivel kiderült, korábban férfialsóneműt reklámozott. Ilyesmin múlnak nálunk nagy dolgok! A kormányok felkenése általában nem így történik, hanem mindig az erősebbek (pártok) tolakszanak a vezetéshez, és az államfő közülük nevez ki egyet kormányfőnek, aki tartja a kormányrudat vagy kormánykereket. A többiek hátul maradnak, ellenzékben, és csak a fékhez kellene hozzámatatniuk, ha netán rossz irányba vagy nem megfelelően haladna az ország szekere. Az elsők védett, jó meleg helyen és mindenféle bársonyszéken ülnek. Az őket előreültető választók csak egészen hátul kapnak helyet az ország szekerében, és a rossz kormányzás következtében nyelik a port (vagy a békákat), dagasztják a sárt. A vezetők néha egészen elfeledkeznek az utasokról, csak akkor jut eszükbe hátrapislogni és figyelni rájuk, amikor négyévente a kormánynál ülőket le lehet váltani, cserélni. Ilyenkor némi alamizsnát vetnek közéjük, amit például fizetésemelésnek neveznek, és azt ígérik, hogy ha a kormánynál hagyják őket, még dobnak nekik. Sokan más ország szekerére kénytelenek felkapaszkodni, ahol némi munkát és pénzt kapnak. Ők aztán néha – mint a legutóbbi választáskor – tudnak kellemetlenkedni, mert beleszólnak, ki(k) legyen(ek) a vezető(k). Ebben próbálták őket akadályozni az éppen kormánynál ülők legutóbb, és ebbe bukott bele a fővezér, Ponta. Most a szekerezők kimentek az utakra, és addig kiabálták, hogy rossz irányba haladunk, míg főkormányosunk, Ponta és csapata arra gondolhatott, jobb, ha jószántából elmegy, mert ha nem, erővel kidobják. De hiába lenne egy országnak kormánya, ha nincs, aki a kormányzót irányítsa és a kormánytagokat rángassa.
Szerencsére erre ott a parlament.