Tetszik az embernek, ha ünnepélyesen fogadják, de még jobban tetszik, ha őszintén. Ezzel az érzéssel tértünk haza Csángóföldről, ahol annak okán jártunk, hogy Bákóba és csángó falvakba látogatott Szili Katalin, a magyar Országgyűlés elnöke, valamint Bogdan Olteanu, a román képviselőház első embere.
Arról, hogy a hivatalos tárgyalásokon miről beszéltek, miben állapodtak meg, mit ígértek a moldvai magyaroktatás és a magyar mise ügyében, miként szorgalmazzák a kisebbségek nemzeti identitásának megőrzését mindkét országban, illetve hogyan működnek együtt az Európai Unióban, tényszerű tudósításban számoltunk be. Azt ellenben szinte alig lehet érzékeltetni, hogy mennyi a szeretet és a ragaszkodás a csángó emberekben, azokban a közösségekben, melyeket mostohagyermekként évtizedekig elhanyagolt a Kárpát-medencében élő anyanemzet. Kívül rekedtek ők a Kárpátokon, és kívül a törődésen, ezért oly fontos, hogy az elmúlt tizennyolc esztendőben feléjük irányult a figyelem. Különösen nagy jelentőségű ez a mostani látogatás, melyre korábban nem volt példa a történelemben, ilyen magas rangú közjogi méltóság sem magyar, sem román részről nem járt eddig a moldvai magyaroknál.
Akinek tetszik, és gyermeke van, az mind ide jár ,,Mikor kicsikék voltunk, volt magyar pap es. Értsük a románt es, a magyart es, nekünk mind jó. Annak a baj, aki nem érti" — állítja őszinte meggyőződéssel a lészpedi Puskás Erzsi, akinek két unokája jár az iskolai és a délutáni magyarórákra. Az ötvenhét éves asszony kicsi korától tanulta a ,,román beszédet", de csak elemiben tanult magyar ábécét, utána ,,vége lett", többet nem volt magyar iskola. ,,Tudtam írni, olvasni, tanultuk az ábécét románul es, magyarul es, s nekünk a román erősen használt." Arról, hogy van-e, miből megélni, úgy tartja, ,,az ember, ha dolgozik, megél, ha nem dolgozik, akkor baj van, és ennyi". Meséli, hogy Lészpedről sokan mennek el dolgozni idegenbe, az ország minden csücskébe, de még Itáliába is. ,,A feleségek elmennek járóba (látogatóba — szerk. megj.), és aztán visszajönnek a gyerekeikhez." Tovább nem tudjuk folytatni a beszélgetést, mert az iskola udvarára begördülnek a fekete Mercedesek, és kezdődik a ,,vizita" (a látogatás). Márton Attila tanítványai ,,kendezőt" tesznek a vendégek nyakába, ami a ,,becsü" (megbecsülés) jelképe. Két malomhoz tartok számot Ha nem lennének a nagyanyák, akik ,,otthon az anyanyelvet magyarul tanulták", és máig magyarul imádkoznak magukban, csak a templomban ,,mondanak románul", akkor a gyermekeknek nem lenne, akitől otthon megtanulni a magyar nyelvet. A délutáni magyarórákon legtöbb helyen nem életkor, hanem nyelvtudás szerint osztják be a gyermekeket csoportokba, vannak, akik István királyról is hallottak, de vannak, akik inkább csak énekelnek, a beszéd számukra még idegen. A magas rangú vendégeket is mindenütt énekszóval fogadták, és hogy haza is vigyenek a moldvai csángó dalokból, a III. Szeret menti népdalvetélkedő anyagából összeállított CD-t ajándékoztak nekik, melynek címe: Két malomhoz tartok számot. Az évente megrendezett vetélkedő nem csak arra jó, hogy a felkészülés során a gyermekek megismerjék nagyanyáik dalait, hanem arra is alkalom, hogy a különböző falvakból érkezők találkozzanak, bátorítsák egymást a magyar nyelv használatára, és ne csodálkozzanak, hanem természetesnek vegyék, hogy máshol is vannak Moldvában katolikus közösségek, amelyeknek nem román az anyanyelve. Ebbe születtünk, s ebbe jól mejen Két asszony a lészpedi iskola mellett beszélget, nem tudják, hogy miért van ekkora felhajtás, de úgy tűnik, fontosabb számukra, amit egymásnak mondanak, nem várják feltétlenül az eligazítást. Odalépek, köszönök: Segítse meg a jó Mária! Válaszul ugyanezt kapom. Elmondják, hogy ,,egy kicsit nyámosok" (rokonok), s panaszolkodnak egy kicsit egymásnak, mert panasza mindenkinek van. Puskás Ilona hetvenhét éves, hatvanhárom éve ,,ül" (lakik) az iskolához közel, hat gyermeke volt — egy meghalt huszonkilenc éves korában —, mind románul tanultak. ,,Azt mondta az emberem, hogy Romániában vagyunk, s ha ott vagyunk, akkor akármerre menjen, oláhul kérdik, nem magyarul" — indokolja, hogy gyermekei miért nem tanultak magyarul, de azon nem is gondolkodik el, hogy ennek nem csak az ő hozzáállásuk az oka, hisz Lészpeden 1951-ben számolták fel a magyaroktatást, Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató volt itt egyike az utolsó tanítóknak. Az oktatásnál jobban érdekli a hit, azt mondja, ,,abba beleszülettünk, és jöhet akárki s akármi, münköt nem tud letenni". Mert ,,Jézus nem hiába halt meg, hanem hogy a lelkünket kivegye a pokolból, ezért halt meg a keresztfán. Az egész béestünk volna la iad, adică a pokolba, de kiváltotta a lelkünket. Aki megkeresztelkedett ebbe a hitbe, Jézusnak a nevén, mind mellette kell lejünk, míg csak meghalunk. Érti-e maga? Idehallgasson. Mondjam én el kendnek. Ha ez a Krisztus, amelyik isten fia volt, ha ne született lett volna e földre, akkor mi nem lettünk lenne igaz hitbe. Idehallgasson hejzám. Mikor a lélek kimejen az emberből, akkor a testet vihetik akármerre. Ebbe születtünk, s ebbe jól mejen." Kákováról jöttek, s hoztak A Forrófalvához tartozó Nagypatakon Duma Mihály és felesége adta bérbe azt a házat, ahol tavaly november óta a délutáni magyarórákat tartják. Négy és fél százan laknak a faluban, a polgármester szerint békében, csak azok keltenek ellenségeskedést a helybeliek között, akik nem idevalók, csupán ide házasodnak — mondja Adrian Somon, Forrófalva polgármestere, aki a februári zavargások miatt szabadkozik. Akkor ugyanis egy alakuló román civil szervezet akarta megakadályozni a magyaroktatást, és sikerült úgy megfélemlíteni a szülőket, hogy sokan máig sem engedik gyermekeiket a magyarórákra. Varga Máté és Maczó Balázs magyarországi tanárok annak a kevésnek is örvendenek, aki eljön, és bíznak abban, hogy sokan lesznek olyanok, mint az a hatgyermekes édesanya, aki nem törődik azzal, hogy ki mit mond, hogyan cselekszik, neki minden ember egyforma. És megindokolja, miért: ,,Én nem gyűlölöm sem a magyart, sem a románt, sem a cigányt, s ha az én gyermekeim akarnak jönni, akkor jöjjenek. Én az én gyermekeimet, ha földig megyek, akkor is pártolom." Eközben hallgatjuk a kákovai (Forrófalva másik szeglete) asszonyok énekét, akik ,,a magyarból jött méltóság" tiszteletére jöttek Nagypatakra, és ízleljük az aranysárga pitánt (kemencében sült puliszkakocka), melléje kínálják a szintén helyi jellegzetességet, a ,,visinátát". Csíkfaluban magyar szó virágzik Csángósan azt mondanák, hogy a jó Mária is azt akarta, Csíkfaluban olyan rozoga legyen a régi iskola, hogy le kelljen bontani. Emiatt a faluban működő óvodának és elemi osztályoknak ki kellett költözniük, és mit ad Isten, a csángószövetség által vásárolt magyar ház — ahol Ládi Erika vezetésével folyik a magyaroktatás — bizonyult befogadónak. Tehát most ezen, a két kicsi házból álló szellemi birtokocskán tanulnak délelőtti és délutáni váltásban a gyermekek, összesen százhuszonheten. Itt van az iskola, a szabadfoglalkozású magyartanítás, mindenki egy helyen. A rekecsini polgármester illően meg is köszöni, hogy van, ahol tanulniuk a gyermekeknek, és szinte jutalmul ígéri, hogy a jövő tanévet az új iskolában kezdhetik. Családias a környezet, roppant barátságosak az emberek, akik most az udvarra gyülekeztek, mint mondják, nem csak Szili Katalin tiszteletére, de azért is, mert hallani akarják gyermekeiket, amint énekelnek. Mutatják ,,nepotájukat" (unokájukat), s miközben a kalácsot majszoljuk, elmondják, nem élnek ők rosszul, csak egy kicsit elhagyja őket néha a szerencse. Ennek értelmét fürkészve kiderül, az öregek azért búsulnak, hogy elmennek a fiatalok, s ami kicsi földjük van, azt ők már nem tudják megművelni. Kikanyarodunk a Bákó—Adzsud főútra, és mintha egy másik világból jönnénk, elénk tárul a Szeret jobb oldali árterülete. Akár szép is lehetne, de gondozatlansága, a nagy autóforgalom és a mindent elárasztó mocsok miatt visszakívánkozunk az emberi tisztaság völgyébe. Oda, ahol szomszéd szomszédnak segítője, legtöbbször nyámja, s azt mondják, ,,ha kicsikén vagyunk is, megmaradunk a jó Istennek". Segítse meg őket a jó Mária, hogy így legyen!
