Tűzvédelmi hiányosságok miatt decembertől bezár a sepsiszentgyörgyi Kamaraterem és a Cimborák Bábszínház saját játéktere – tudatja a Tamási Áron Színház.
A társulat által kiadott közlemény szerint csak ideiglenes intézkedésről van szó, amíg a két termet megfelelő állapotba hozzák. Ez nem fog nagyon gyorsan menni, mert hosszadalmas az eljárás, az első lépés azonban megtörtént, a helyi önkormányzat november 27-ei ülésén elkülönítette a pénzt a tavaly megvásárolt kamaraterem korszerűsítési tanulmányára. A bábstúdió már kezdettől fogva ideiglenes jelleggel működött a színház padlásterében, a következő hónapokra a városháza a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termét vagy a Székely Mikó Kollégium konferenciatermét ajánlotta figyelmükbe.
Egyelőre annyi biztos, hogy a kamaraterembe és a bábstúdióba meghirdetett decemberi előadások elmaradnak: a Cimborák Bábszínház 2-ára, 3-ára és 4-ére tervezett Verstől versig hajt a csordás című játékára, illetve a Tamási Áron Színház által 8-ára, 12-ére és 15-ére műsorra tűzött Jegesmedvék, valamint a 19-ére tervezett Ibusár-megállóhely című produkciókra visszaadják a már megvásárolt jegyek árát, vagy becserélik más előadásokra. A Jegesmedvéket januárban a Háromszék Táncstúdióban (az új stúdióban) tűzik újra műsorra. A színház a közönség megértését kéri.