Pulzart a hagyomány évében

2015. november 28., szombat, Közélet

Nem marad el, csak őszről télelőre tolódott idén a Pulzart kortárs összművészeti fesztivál: a késés oka, hogy ugyanaz a csapat dolgozott az Európa kulturális fővárosa cím elnyeréséért kiírt pályázaton is. A fesztivál időzítése sem véletlen, december 10-én, egy nappal azután kezdődik, hogy az i2021 csapata bemutatja Bukarestben a nemzetközi zsűrinek a pályázatot.
 

A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal városimázs-irodája a helyi kulturális programszervezőkkel közösen harmadszorra szervezi meg a fesztivált, a Pulzart programját – akárcsak korábban a tematikus évekhez illesztve – idén a hagyomány különféle művészeti megközelítéseire építették. A szervezők számára így hát az volt a fontos, hogy teret adjanak „olyan művészeti megnyilvánulásoknak, amelyek a hagyományt értelmezik újra, vagy a hagyomány nyelvét építik be a kortárs művészeti nyelvbe” – áll a Pulzartot beharangozó közleményben.
A december 10–13. között zajló, „a közvetlen élményszerűségre és a kísérletezésre épülő” fesztivál programja még nem végleges, s bár a szervezők szerint „nemzetközi, magyarországi és helyi alkotók, produkciók egyaránt jelen lesznek a fesztiválon”, egyelőre csak a húzó nevek listáját ismertették. Zenei fronton a dzsessz műfaja dominál, többek közt fellép a magyar etno-dzsessz két legnagyobb formátumú fúvósa, Borbély Mihály és Dresch Mihály közös zenekara, illetve a közép-keleti és balkáni ősi zenei hagyományokat dzsessz és kortárs improvizatív elemekkel elegyítő Arifa. Kiemelkedő programként ajánlják a Szerb Nemzeti Színháznak a Lev Tolsztoj Ivan Iljics halála című kisregényén alapuló előadását. A sepsiszentgyörgyi származású, Írországban élő Váncsa Domokos képzőművész műhelytevékenységén kenyérmasszából készíthet szobrot a közönség is, kamaszokról kamaszoknak szól a Duna Táncműhely Ami a szívedet nyomja című táncszínházi produkciója, az irodalom iránt érdeklődőknek pedig Tóth Krisztina íróval, költővel szerveznek közönségtalálkozót.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2015-11-28: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Se bábszínház, se kamaraterem

Tűzvédelmi hiányosságok miatt decembertől bezár a sepsiszentgyörgyi Kamaraterem és a Cimborák Bábszínház saját játéktere – tudatja a Tamási Áron Színház.
 
2015-11-28: Közélet - Iochom István:

Újraindul a Siculus Rádió

Az Audiovizuális Tanács kilenc jelen levő tagja egyhangúlag szavazta meg a Siculus Rádió Egyesület műsorszórási engedélyét a 95 MHz-es frekvenciára – tudtuk meg Kónya Zitától, a rádió tulajdonosától.