December elsején bementem Kézdivásárhelyre én is, látni akartam, hogyan ünnepelnek azok, akiknek van erre kedvük (mert nekem nem volt). Amikor beértem a főtérre, rossz hírrel fogadtak: letartóztatás, házkutatás, terrorveszély! Eszembe jutott a múlt rendszer: még akkor se ment el eddig a titkosszolgálat. Szerintem igazi megfélemlítési akció volt, hajmeresztő még egy kopasznak is.
Ahogy az autómból kiszálltam és elővettem a borúra derű zászlómat, két oldalról a csendőrök kezdtek összezárni, és az egyik bemutatkozás nélkül felszólított, hogy tegyem el a zászlót, mert megbüntet. Hiába magyaráztam, hogy nekem jogom van így ünnepelni, hajthatatlan volt. Említettem az 1918. december elsejei nyilatkozatot, de lehet, nem értette, mert nagyon furán kezdett viselkedni, így elhatároztam, mégis inkább visszateszem a zászlómat az autóba, nehogy valami koholt vád alapján elvigyenek. Nemcsak én, a körülöttem levők is idegesek lettek. Végül csak megjegyeztem, hogy jó volna bemutatkozni, amit meg is tett. Aztán odaintett egy fiatalt a trikolórral, aki nagy zászlólengetéssel indulót kezdett énekelni. Mondtam a barátaimnak, menjünk haza, el is indultunk, de ez a fickó a főtérről addig kísért, amíg be nem ültünk egy kávézóba, hogy lerázzuk magunkról. Sajnos, a felvonulók között láttam magyart is, aki az ingyenebédért állt oda „ünnepelni”...
BOLDIZSÁR BÉLA, Bélafalva
