A kis lélekszámú szentföldi Kurtapataknak 733 hektár közbirtokossági erdeje és 63,9 hektár legelőterülete van. S mint megtudtuk, sikeresen működik, adóssága nincs. Látogatásunk alkalmával azonban nehézségeik felől is érdeklődtünk.
A birtokosság vagyonát Fekete László elnök, Csibi Albert erdőgazda és Keresztes Ildikó előkönyvelő rendezi. Már a faluban jelezték, hogy valóságos áldás ez a vagyon, hisz a tavalyi esztendőre minden rész után (itt egy jogrész 5,92 hektárt jelent) 800 lej osztalékot kaptak a tagok. Idén azonban tűzifára is számíthatnak. Az elnök szerint erre az esztendőre kb. két méter fa juthat, ennek a vágása folyik, s számítások szerint idén is kap osztalékot a közbirtokosság 126 tagja. Sajnos, a faluhoz közel csak a Csereerdő található, közel négyszáz hektár, a többi fenn, a Veresvíz környékén, a havason, a Mihácban, túl a Kárpátok vízválasztóján, melyeket úgy neveznek, hogy ,,határszéli erdők". Ennek a kezelése állandó gondot jelent, ismerni kell a törvényeket, s megfelelő kereskedelmi érzéket is feltételez.
— Melyek a nehézségek? — kérdeztük.
— A kitermeléssel és az értékesítéssel kapcsolatos bajok. Mi a Szakács Sándor-féle céggel termeltetünk — mondja az elnök —, mert sajnos a moldvai felvásárlók nem bizonyultak megfelelőnek, nagy késéssel, sok utánajárással kaptuk meg a szerződésben megszabott pénzt. Sok a komolytalan fafelvásárló. Lehet, hogy fizetőképesnek tűnnek, de végül kiderül, hogy nem fizetnek. Ugyanaz a kép tehát. Résen kell lennünk, résen is vagyunk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.