FranciaországVálasztások győztesek nélkül

2015. december 15., kedd, Világfigyelő

A Marine Le Pen vezette Nemzeti Front vereségét hozta a regionális választások második fordulója Franciaországban. A francia lapok mindenki számára vereségként és győztes nélküli választásként értelmezték az eredményt.
 

A hivatalos eredmények szerint az ellenzéki jobboldal hét régióban győzött, köztük a Párizs körüli Ile-de-France régióban, amelyet a Nicolas Sarkozy volt államfő vezette köztársaságiak 17 év után hódítottak el a kormányzó szocialistáktól. A Szocialista Párt ugyanakkor az első fordulóhoz képest több szavazatot kapott, így öt régiót meg tudott tartani a tizenháromból. Eddig Francois Hollande államfő pártja irányította egy kivételével az összes régiót. Korzikán most először a sziget függetlenségét szorgalmazók kaptak többséget a regionális tanácsban. Az eredmény elsősorban a Marine Le Pen vezette Nemzeti Front számára vereség, amely az egy héttel ezelőtti első fordulóban aratott történelmi siker után abban a három régióban is kikapott, ahol a párt három vezető politikusa, északon az elnök Marine Le Pen, délen unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen és Elzászban a stratégiai alelnök Florian Philippot vezette a listákat.
A baloldali Libération – amely egy héttel ezelőtt címlapján Marine Le Pen fotójával és rajta a Közeledik felirattal jelent meg – most „Megkönnyebbültek, de” felirattal látott napvilágot. „A köztársasági védelem megmentette a helyzetet. Itt az idő offenzívába kapcsolni” – fogalmaz a baloldali lap, amelynek szerkesztőségi írása szerint a választók mobilizációja a két forduló között nem a baloldal programjának, hanem a Nemzeti Front miatti félelemnek tudható be. A jobboldali Le Figaro szerkesztőségi írása megjegyezte, hogy a baloldal sokkal jobban teljesített a vártnál, de most valamennyi hagyományos pártnak az a feladata, hogy megszolgálja azt a bizalmat, amit a választók adtak nekik a Nemzeti Fronttal szemben. A katolikus La Croix – amely Vereség mindenkinek címmel jelent meg, úgy vélte, hogy nagy a megkönnyebbülés a mérsékelt választók között. Győztes nélküli választás – hangsúlyozta Marine Le Pen régiójának, Nord-Pas de Calais-Picardie-nak a lapja, a La Voix du Nord című lap. „A Nemzeti Front nyert az első fordulóban, elbukott a másodikban, a jobboldal nem tudta kihasználni a hagyományos tiltakozó szavazást, a Szocialista Párt elvesztette regionális fölényét” – foglalta össze a választás tanulságait a lap.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2015-12-15: Belföld - :

Már hatvanegy

Hatvanegyre nőtt vasárnap este a Colectiv-tragédia halálos áldozatainak száma: egy Németországban ápolt, 36 éves nő szervezete adta fel a küzdelmet. A halálos áldozatok száma három hétig nem növekedett.
2015-12-15: Világfigyelő - :

Orbán Viktor meggyilkolására készültek

Több fontos bizonyítékot foglaltak le az eddigi közlések szerint a hatóságok az Orbán Viktor meggyilkolására készülő két férfinál, amelyek megerősítik azt a korábbi gyanút, hogy komoly akcióra készült a Magyar Nemzeti Hadsereg november 22-én elfogott két aktivistája – írja a nol.hu.