Mi történt, miért és hogyan? Mi következhet? Eme összegző, esetlegesen kényelmetlen morfondírozást kerülendő legyintünk, rohanunk, kapkodunk, rutinosan üdvözöljük a szembejövőket: boldog új évet! Igen, boldogat. Ám hogy mitől lehetne másabb, valóban boldogabb, mint az, amelyik most múlik pontosan,  vagy mint az azt megelőző tíz, húsz, harminc?...
Miközben mindannyian reménykedve a jobbat óhajtjuk, mégis, választ kíván, hogy mitől lehetne különb a 2016-os, mint a búcsúzó esztendő? Egyénenként, de közösségként is indokolt e kérdés. Attól lehet másabb, jobb, ha egyénenként, közösségként javítunk, pótolunk, hozzáadunk. Márpedig kis magyar világunk igen rászorul az efféle, aprócska megváltást eredményező hozzáadott értékre, enélkül minden úgy marad, mint eddig. A kívánt, immár divatcikként emlegetett társadalmi változáshoz úgy kell a tiszta, egyenes beszéd, az átgondolt és megfontolt cselekvés, mint egy falat kenyér. Nevén nevezni bajainkat, gondjainkat, azt mondani, amit szívünk s lelkünk kíván, nem anyagi befektetést, hanem tartást igénylő feladat. Mert az mostanra egyértelmű, a mellébeszélés, az álszemérem, az ostoba sértődékenység feledésre méltó kór.
Nem zsörtölődőké, hanem bátraké a világ. Értelmes küzdést vállaló, harcias szemléletűeké, a szó nemes és vállalható értelmében. Idézhető a fiatal, harcias Ady, aki újságíróként 1901-ben írta emlékezetes sorait: „Ez a kis magyar világ, itt, háborog, fekete, csúnya felhők kavarodnak rája. Aki nem csupán arra termett, hogy egy számmal növelje a születési és halálstatisztikát: most nem alkudozhat. Harcol, ahogy tud. Kezeli a viharágyút a butaság, sötétség ránk tornyosuló felhői ellen.” A megalkuvást elutasító költő szavai bő évszázad után is egyértelműek, időszerűek. Bár napjainkban a háborgás kérdéses, Ady szavai még most is erőt adnak, ellenkezésre, lüktetésre késztetnek, hiszen harcolni – ahogy lehet – a butaság, a sötétség ellen, ez mai kis magyar világunkban is szükségszerű. Ám e megbolydult, kiszámíthatatlan, ártatlan életeket követelő korban a harc kizárólagosan gondolatokat és érveket, szavakat, egymásra helyezett téglákat jelent, olykor csak hétköznapiasnak tűnő, egyszerű cselekedeteket. Ez nem csupán konokságot és kitartást, hanem észszerűséget és tudást is feltételez, s nem azonos feketébe öltözött, vállalhatatlan nézeteket vallók petárdázásával.
Harcolni, ahogy lehet, fehérbe öltözött, művelt fiatalok feladata és kiváltsága.