Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség a börtönben írt könyvek ügyében bűnpártolás vádjával. A vizsgálat azok ellen az egyetemi oktatók ellen folyik, akik az elítéltek dolgozatait vezették és jóváhagyták, illetve a kiadók és azok ellen, akik a szerzők szabadon engedését elrendelték.
Az ügyészek által hivatalból indított eljárás indoklásában az áll: a tettet több, összehangoltan tevékenykedő személy követte el azzal a céllal, hogy azt a látszatot keltse, teljesülnek a feltételes szabadlábra helyezés törvényes feltételei. A valóságban ezek nem teljesültek, az elkövetett tettek célja pedig semmi egyéb nem volt, mint az elítéltek pártolása – mutat rá a vádhatóság. Az ügyészek szerint a korrupció miatt szabadságvesztésre ítélt személyek között olyanok is vannak, akiknek akár 300 nappal kevesebb időt kellett vagy kell letölteniük, mint amennyit a bíróság megállapított, mégpedig éppen a könyvkiadás miatt. Egy 2013-as rendelkezés ugyanis 30 nappal rövidíti meg azok börtönbüntetését, akik tudományos dolgozatokat tesznek közzé a rács mögül. „Ennek a kitételnek a kihasználására egész mechanizmus alakulhatott, amelyben egyetemi oktatók, kiadók képviselői és a börtöntanácsok tagjai is részt vettek. Összehangoltan cselekedtek annak érdekében, hogy az elítélt személyek tudományos dolgozatok szerzőiként tűnhessenek fel, és a bíróság által kiszabott szabadságvesztés letöltöttnek számítson” – mondják az ügyészek.
A vádirat szerint több egyetemi oktató adott hivatalos ajánlást, amelyekkel egyes dolgozatok állítólagos tudományos jelentőségét támasztották alá kizárólag azok címe alapján, anélkül, hogy bármilyen formában felvették volna a kapcsolatot a dolgozatok szerzőivel, és ismerték volna annak elképzelését a felvállalt témát illetően. Ezek az ajánlások általános jellegűek voltak, és olykor ugyanabban a formában használták fel őket több tudományos természetű dolgozathoz is. Más egyetemi oktatók beleegyeztek, hogy alátámasszák egyes dolgozatok jelentőségét, és belefoglalják őket nemzetközi tudományos konferenciák anyagába, holott a szerző által befektetett munka ideje egy órát tartott. A látszólag tudományos jellegű dolgozatokat az ügyészek szerint valakik megírhatták az elítéltek helyett. „Az állítólag a büntetés-végrehajtóban megírt dolgozatok olyan művekre is hivatkoznak, amelyekhez a szerzőnek semmilyen hozzáférése nem lehetett sem a börtönkönyvtárban, sem az interneten, a dolgozatok megírására szánt idő pedig nyilvánvalóan nem elég egy ilyen munkához (például 12 óra egy 180 oldalas dolgozathoz vagy 6 óra és 40 perc egy 212 oldalas munkához)” – tudatja az ügyészség.
Mi több, egyes kiadók képviselői úgy egyeztek bele a dolgozatok publikálásába, hogy egyáltalán nem vették figyelembe sem annak tudományos értékét, sem a könyvpiac érdekeit, a könyvek soha nem kerültek eladásra. Ezek az atipikus kiadói szerződések is azt bizonyítják, hogy a cél a bíróság által megállapított büntetések lerövidítése.
Gyanúsak a büntetés-végrehajtási intézetek országos igazgatóságának tisztviselői is, akiknek joguk volt feltételes szabadlábra helyezést javasolni, elfogadták az elítéltek állításait, és megadhatták nekik az említett kedvezményt anélkül, hogy annak megalapozottságáról meggyőződtek volna. Így fordulhat elő, hogy egyes elítéltek ugyanabban az időszakban, párhuzamosan négy tudományos dolgozatot is írtak, ami lehetetlen.
Az igazságügyi minisztérium év elején tette közzé a 2013 és 2015 között elítéltek által írt tudományos dolgozatok címeit. Ezalatt 188 fogva tartott személy több mint 400 könyvet írt és publikált. Dan Voiculescu, Dan Diaconescu, Ioan Niculae, George Copos, Gigi Becali és Cătălin Voicu is szerepel közöttük. Raluca Prună igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban kijelentette: cseppet sem kegyes intézkedéseket rendel el, ha kiderül, hogy törvénysértés történt, vagy a törvényeket hibásan alkalmazták ebben a kérdésben. Rámutatott: 2007-től 2010-ig a romániai börtönökben évente egy ilyen dolgozatot írtak, 2011-ben hármat, 2012-ben hatot, 2013-ban tizenegyet, 2014-ben 69-et, 2015-ben pedig 331-et.