Megállapodtak tegnap Berlinben a német kormánypártok a szabadságvesztésre ítélt külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályok megszigorításáról.
A konzervatív vezetésű belügyminisztérium és a szociáldemokrata vezetésű igazságügyi minisztérium javaslata szerint a Kölnben és más városokban szilveszterkor nők ellen elkövetett támadások miatt bevezetik, hogy ki kell utasítani mindazon külföldieket, akiket szexuális bűncselekmény, élet vagy testi épség, illetve tulajdon elleni bűncselekmény vagy hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. A javaslat azt is tartalmazza, hogy az eddigi három év helyett egy év letöltendő szabadságvesztés legyen az a határ, amely felett egy elítélt menekült esetében megvonják a menekültstátust, illetve menedékkérőtől megvonják a menekültstátus megszerzésének lehetőségét. A kormány elé terjesztik a szexuális bűncselekmények büntetéséről szóló törvényt módosító javaslatot, amelyet az igazságügyi tárca már korábban kidolgozott. A módosítás révén szélesebbé válik a szexuális zaklatás fogalma, így büntetendő lesz az olyan szexuális támadás is, amelyben az elkövető erőszak helyett a meglepetés erejét alkalmazza, vagy áldozatának arra a félelmére épít, hogy ellenállás esetén erőszakot alkalmaz.