TeniszHalep és Nadal is búcsúzott

2016. január 20., szerda, Sport

A második helyen kiemelt brit Andy Murraynek nem okozott gondot az első forduló az Australian Openen, hiszen mindössze hat játékot veszítve verte a német Alexander Zverevet. Az amerikai Venus Williams már az első fordulóban búcsúzott, a brit Johanna Konta két játszmában legyőzte. Két másik kiemelt játékosnak is befejeződött az év első Grand Slam-tornája: a dél-afrikai Kevin Anderson (11.) sérülés miatt kénytelen volt feladni mérkőzését, míg az olasz Fabio Fognini alulmaradt a luxemburgi Gilles Mullerrel szemben.

A korábbi világelső Rafael Nadal meglepetésre ötszettes vereséget szenvedett honfitársától, Fernando Verdascótól. A viadal 2009-es bajnoka először búcsúzott ilyen korán az Australian Openen, s az összes Grand Slam-tornát tekintve is mindössze másodszor esett ki a nyitókörben. Az ötödik helyen kiemelt Nadal az első játszmát elvesztette, a következő kettőt azonban viszonylag simán nyerte. Verdasco viszont előbb egyenlített, majd a döntő szettben 2:0-s hátrányból fordítva diadalmaskodott.
A másodikként rangsorolt Simona Halep meglepetésre már az első fordulóban búcsúzott. A román teniszező a világranglista 133. helyezettjétől, a kínai Csang Suajtól kapott ki két szettben (6:4, 6:3) az 1 óra 19 percig tartó mérkőzésen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 766
szavazógép
2016-01-20: Sport - :

Negyeddöntőbe jutottak a nők (Vízilabda, Európa-bajnokság)

Csoportmásodikként jutott a negyeddöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott a belgrádi Európa-bajnokságon: Bíró Attila szövetségi kapitány együttese az A-csoport zárófordulójában 11–10-re győzte le az orosz csapatot. Az első negyedben nagy küzdelmet, rengeteg oda-vissza úszást láthatott a közönség. A magyarok védekezése kiváló volt, támadásban pedig Keszthelyi Rita vállalta a főszerepet.
2016-01-20: Magazin - :

David Lynch hetvenéves

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját David Lynch amerikai filmrendező, a Twin Peaks című népszerű sorozat alkotója.